Csiszojó, Poporsz és Foki, meg a Tétta
(avagy rövid szösszenet Őhercegsége délutáni pihenője alatt)
Őhercegsége versenyt nő a gombákkal, és vele együtt nő az a hatalmas, szívszorongató érzés is, amit az ember lánya anno, a nagy szerelem megszületésének pillanatában átélt már. De ez más! Ezt nem lehet leírni, nem lehet megfogalmazni, mert nincsenek rá szavak. Csak ellágyulás van, amikor a seprű szempillák alól pislogó szemekben ott látom a tudatos huncutságot, a rajongást.
*
Régen kigondoltam, hogy milyen meséket írok majd, de minden épkézláb ötletemet kivághattam az ablakon, mert jött a felújítás, és Őhercegsége csak a csiszológépet, a porszívót, és a fúrógépet hajlandó mesélni handbanda nyelven. Csiszojó, Poporsz és Foki a hősök. Szóval nem mi mesélünk, mi csak a hallgatóság vagyunk. Az is megérne egy misét, ahogy mondja. Nem selypegtünk sosem vele, ő alakította ki magának a saját nyelvét, amit a családban megszokott hadarással közvetít. Mivel nemsokára ovis lesz, és a játszótéren tökéletesen megérteti magát mindenkivel, hagyjuk, hogy a maga útját járja. Ez eddig is bejött, és ami bevált azon nem változtatunk. Őhercegségén nem is kell, mert magától tanul, példákat követ, reméljük többségében a jót! Mint minden családban (aki azt mondja, hogy nem, az fillent) csak a csúnya szavakra kell nagyon vigyázni, mert azt azonnal, és tisztán ejti! Szerintem nem mi vagyunk egyedül akik újra fogalmazták a „véletlenübelerúgtamazágysarkába” hirtelen feljajdulását. Az „azt a rézfánfütyülőjét” ugyan sokkal nehezebb ilyen esetben kinyögni, de gyerek legyen a talpán aki ezt megtanulja!
Pénztáros nénik, szomszéd nénik, bácsik, buszvezető nénik, bácsik, és mindenki aki találkozik velünk kedvence, mert Őhercegsége addig köszönget amíg nem viszonozzák. Egyetlen kivétel van, a bájos és tündéri, copfos és nem copfos kislányok igen nehezményezik a „Szia baba! ” üdvözlést. A válasz gyors és azonnali, mérges szemekkel és durcásan: „Nem vagyok baba! ” Pedig babák…
A Tétta. Biztos, hogy valahol lappang egy olasz ősünk (még nem találtam rá a családfában), mert a paradicsomos tészta húsgombóccal az igazi csemege. A magyaros töltött paprika is megteszi, és toljuk is rendesen, de az olasz változat – mert tésztás, és minden ami tésztás – felülmúl minden hasonló étket. Anyája profi módon készíti. Na jó, a csokis palacsinta képes vetekedni az első helyért!
Használja a villát, a kést, és ismeri a köszönöm szó jelentését. Ezt naponta, többször is hallom tőle.
A pelenkát levettük az első fürdőzős, forró napon amikor pancsolni lehetett, és azóta az összes bugyó kesereghet, mert egyetlen nap alatt elhagytuk, és rá se nézünk. A szülők mellkasa büszkén dagadozhat. Mondhatni, átmenet nélkül váltottunk.
Nagyfiú, de még adja a puszikat, ölelget bennünket, és mi galád módon ki is használjuk, mert percekre vagyunk attól a pillanattól, hogy ez elmúlik. Persze pótoljuk majd a közös foglalatosságok kiapadhatatlan tárházával, és remélem sokáig mesélhetünk még, vagy hallgathatjuk Őhercegsége meséit Poporszról, Fokiról és Csiszojóról, vagy más, általa kitalált tárgyról, figuráról. A Nagyi pedig megírja…
*
Ébredeznek, rebbennek a seprű szempillák…, mennem kell. (ide most sok-sok, csupa moyolygós szmájli képzelendő)
2018. július
|