Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ez vagyok én

, 127 olvasás, ardof , 4 hozzászólás

Sajgó lélek

Lelkem kifeszül az időn - voltál és leszel –,
mint hegedűn a húr, s egy sóhajod a vonó,
mely ha megérint, sírok szerelmesen.

Játszol-e máson szebbet olykor? Nem bánod
kacajra cserélni a könnyeket, s ezt jól teszed.
Belátom, hogy fáj..., de ezt én mondom neked.

Szemed ragyogása el ne múljon, ha ezt kérhetem
még búcsúzóul, de ne feledd, ne mint a gyémánt.
Harmatcsepp a fűszálon, ahogy a hajnalfény ránevet.

Én meg majd, mi lenni féltem, a fiókból előkeresem,
s mint gyertyát az ablakba kiteszem: "ez vagyok én".
Csonkig ég majd, egy jégvirágos reggelen.

Féled a holnapot velem? Mi okod volna rá,
ámbár rajta homályos lepel, valós félelem.
Ki fél lábbal áll csak ebben a világban, jövője annak védtelen.

Mit adhatok, őszinte leszek, csekély ajándék,
s nem csillog fényesen. Testembe zárva dobogott ezidáig,
vigyázz rá, kérlek, immár kezedben sorsom, őrizd a szívemet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: ardof
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 83
Regisztrált: 3
Kereső robot: 12
Összes: 98
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · PiaNista
 · Szucsj


Page generated in 0.0543 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz