Szánd meg a szétnyomott bőrfotelt,
Hogy porosan prüszköl parfümöket.
Szánd meg az összetörött borüveget,
Hogy nedve most mint belülről testek.
Szánd meg a penészes sarkokat,
Hogy szitkokként köpte ki száján.
Szánd meg a bőrcsonkos késeket,
Hogy vérével őrizte éhségemet.
Szánd meg a csúf ablakokat,
Hogy szerelme gyerekcipős és vak.
Szánd meg a szétfolyt órákat,
Hogy nem ültettem ölemen sokat.
Szánd meg a kiürült szobákat,
Hogy nem hallok fürge lábujjakat.
Szánd meg a zaklatott részleteket,
Magasra nyúlt a tizedik emelet.
Szánd meg a közelgő félelmeket,
Hogy magam magánya egyszer levet.
Szánd meg, Isten, a holnapokat,
Hogy egy kulcs megzörren, ajtót nyit, s itt marad.
2018. november 16.