1.
Fekete tengeren, tépett vitorlákkal, horgony nélkül állok a vizeken,
körben az éjjel üvegkoporsója.
A part már nem is elképzelhető a fedélzetről..
ám égi szimfónia hasít
a hullámok és szelek közé,
a vásznak behegednek.
Lélekvesztőm útra kél.
2.
Örvénylő tengeren, megfeszült vitorlákkal,
recsegő testtel rontok előre a vizeken.
A vízfodrok átcsapnak felettem, megtaszajtanak, elborítanak,
de nem süllyeszthetnek el!
Megostromlom a messzeséget,
a legnagyobb hullámra törve vadul,
Hajómról kacagva rohanok e szent pusztításba...
3.
Forrón viharos tengeren, laza vitorlákkal,
ragyogó testtel suhanok a vizeken,
Köröttem gyilkos habtaréj-sereg szolgálja száguldásomat.
Óriás hullámszörnyek hátán nevetek ordítva:
Előre, előre!
4.
Bárkámmal egy a szél s a tenger, rezzenetlen a vitorlám.
Hűvös léggel siklok a vizeken.
Mindennél sebesebben, ám bárminél nyugodtabban vezet utam,
hideg tűz kél vásznaimon.
5.
Ím felgyújtom a tengert, vitorláim égnek,
lángoló gyönyörrel árasztom ki a vizeket,
nincs többé part, csak óceán.... a szél parazsat lehel forgó hurrikánná s immár holt hadihajóm helyett az örvény a valóság. Elnyeli a bolygót, és dicső fényben egyesül a Nappal.
6.
A végtelen az óceán, nyugodt cseppje leszek az erővel csordultig telt mindenségnek, s ha kell, könnyű szívvel engedem el.
Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19 
Összes: 33
Jelenlévők:
