Egy gondolat bánt engemet:
Véletlen ne gyártsak gyermeket!
Lassan tanulni technikát,
Mit minden generáció imád,
Elfogyni inkább, mint besülni,
De akkor sem akarok nősülni!
Ne ily halált adj, Istenem,
Nem hált még velem senki sem!
Legyen Ifa, mi villámként csap el veszettül,
Vagy féltékeny apa szúrjon keresztül;
Legyek kőszirt kemény, kit lepedőbe’
Eget-földet rázó együttlét után visznek temetőbe... -
Ha majd minden lány ki értem ég,
Ruháját ledobva sikítja: MÉG!
Pirosló arccal és pirosló selyemben,
Sokan lennétek akkor a helyemben!
„ Vadházasság! ”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a libidóm velök megütközik.
Ott essem el én,
Mindegy, csúnya vagy tehén,
Ott folyjon ifjú magom veszettül,
S ha ajkamon az öröm szózata zendül,
Had nyeljen, ki éppen nyeldekel!
Akkor takarjon halotti lepel.
S holttestemen át
Megvadult anyák
Tiporják szét e szép napot.
Meghalok, hogy nem értem el még Csillagot.
Ne szedjék össze elszórt csontomat.
S ha valaki múltamban matat,
Szembesüljön a szomorú ténnyel,
Nem voltam senkivel az éjjel!
Kisbékát is hagytam elmenni,
Nehéz magányos hősnek lenni.
Megjegyzés: Petőfi-parafrázis fiam iskolai feladatára.
Online látogatók:
Látogató: 65
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14 
Összes: 80
Jelenlévők:
