Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hajnali merengő

, 197 olvasás, Bánfai Zsolt , 3 hozzászólás

Magány

Kihűlő párnám suttogva sóhajt az ébredésben,
ráncaiban csillagokról álmodik a hajnal;
elbújik tegnapról itt maradt beszélgetésekben,
lebben foszló homályban, dédelgetve álmos dallal;
jól ismerem ezt az érzést, párkányon a tegnap emléke remeg,
beszűrődik foszló fényként, s még egy kicsit szendereg,
aludni volna most jó, míg keltőóra koptatja a perceket;
hangja halkan meg-megzörren - nemsokára feldereng,
hisz hangjával kél a hajnal, pírja kábultan ténfereg;
köntösében álmot szőve egy ideig még itt lebeg,
álomvonat zakatol át vontatottan - ködbe fagyott sín remeg,
kábán, bénán, még ájultan botladozva, de ébredek
homlokon csókol a létezés, bágyadtan szüli reggelem;
létem már nem idegen, de mégis csupa rejtelem:
az eszmélés lassan úszik belém, szívemben szűkölve andalog,
majd öntudatra virrad lelkem, - lassan meg is értem hol vagyok;
bennem ázva várnak már rám a lélekfényes angyalok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 191
Regisztrált: 0
Kereső robot: 30
Összes: 221

Page generated in 0.1673 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz