Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Quentin DellaFranco és a sekrestyés macskája

, 173 olvasás, quentin , 11 hozzászólás

Felnőtteknek

Körülnéztem a vadonatúj, hipermodern kihallgatóteremben és sóhajtottam egyet. Arra gondoltam, hogy ez eltart majd egy jó darabig, aztán megköszörültem a torkomat.
- A legelején. A legelején kezdődött. – válaszoltam Lee nyomozónak. Közvetlenül, ahogy a világra jöttem. Vagyis inkább előtte. Már a fogantatásnál. Kiült az arcára az „én ráérek” kifejezés – így hát folytattam.
Szóval az apám épp anyámon gimnasztikázott a panzióban, ahol nagy sietve szobát béreltek, mert a faterra rájött az olthatatlan gerjedelem. A bajt az okozhatta, hogy nem ismerték a körülményeket. Ócska volt az ágy, anyám szerint egy ágyrugó eltörhetett és popsin szúrta, erre ő megugrott, mint valami csintalan csikó, illetve jelen esetben kanca, de ez nem számít. Apám ennek borzasztóan megörült.
Annyira.
Viszont a nagy extázisban elvesztette az egyensúlyát, és leesett az ágyról. Ha pikírt akarnék lenni: nem tartotta be a lovaglás első számú alapszabályát, mely szerint arra kell a legjobban figyelni, hogy ha leesel, akkor ne verd be a fejed az asztal sarkába.
- Tragédia. Csak nem azt akarja mondani, hogy az apja meghalt, közvetlenül miután maga.. hát izé, útnak indult?
- Nem, semmi ilyesmiről nem volt szó. Ez olyan közhelyesen melodramatikus lenne, de ha ismerte volna az apámat, akkor semmiképp se tartaná tragikusnak. Ennél sokkal rosszabb történt. Anyám nekiállt sikítozni, amikor meglátta, hogy apám fejéből dől a vér. Nosza, berohant a személyzet. Igen ám, de apám közben úgy-ahogy magához tért, és elkúszott a szoba közepéig. A tulajdonos teljes lendülettel ráfutott a vértócsára, elcsúszott és kitörte a lábát. A hatalmas ribillió hallatán odasereglettek a konyhások is, és valami inasféle rajta felejthette az olajat a gázon. Ilyesmi.
- Leégett az egész.
- Porig.
- Az apja meg bennégett?
- Dehogy! Nem vagyunk olyan fajták. Kórházba került, ahol összeszűrte a levet…
- Egy nővérkével… hogy ez mennyire sablonos.
- Mondja maga, ha jobban tudja! – válaszoltam, és sértődötten összefontam a karomat.
Bólintott, hogy folytassam.
- A főorvos asszonnyal. Apám anyagias természetű volt. A főorvos asszony meg bő negyvenes, rondácska, magányos és baromi gazdag.
- Szép kis alak mondhatom – okoskodott már megint közbe a nyomozó. Szóval mire maga megszületett, addigra apu már a doktornő férjeként nyomult.
- Szerintem maga akkor se találna el egyetlen darabkát se a történetből, ha az reggelig tartana. Addigra apám elvette és már el is vált a doktornőtől. Mondtam, hogy a főorvos szottyadt negyvenes volt – a nővérkék meg zamatosak. - fűztem hozzá. Valami olyasmit motyogott, hogy „hát ezt megértem”.
Anyám egyszerűen csak „kicsi csótányfattyom”-nak hívott, míg a pocakjában voltam.

Elkerekedett a szeme és pislogott hármat. Eszébe juthatott valami, mert megemelte a mutatóujját.

- Mire eljött a szülés ideje… – kezdett bele, de közbeszóltam.
- Nem jött el.
Elejtette a tollat, amit eddig a kezében tartott. Az elgurult az asztal közepéig, aztán némi dülöngélés után megállapodott. Folytattam:
- Sokkal korábban történt. Héthónaposan. Anyám épp egy baseballmeccsre igyekezett. Késésben volt. Már ment a meccs, amikor egy John Quincy Davis nevű, száznegyven kilós ütőjátékos kiütötte a labdát a stadionból. Anyám szerint én el akarhattam kapni, mert ismeretlen okból három hatalmas lépés megtételére érzett késztetést - és a harmadik végén épp hason találta a labda.
- Beindult a szülés!
- Jé! – néztem rá a leggonoszabb mosolyommal. A „Zseni vagyok-e” tesztet kitöltötte már? Mert akkor most tarthatunk egy szünetet, amíg megírja. Persze, hogy beindult. Anyám először sokkot kapott, aztán viszont elég hamar bederengett neki, hogy el kell jutnia a kórházba. Ki is lépett az első arra haladó autó elé.
- Az meg elütötte – gondolom. – osztotta meg azért némiképp bizonytalanul vízióját velem ez az önjelölt Columbo.
- Anyámat nem. – válaszoltam. Viszont a sofőr félrekapta a kormányt, így elütötte a seriff kutyáját és a sekrestyés macskáját. Egyszerre. Igen – tisztában vagyok vele, mennyire hangzik ez hülyén. De ezek történelmi tények.
A nyomozók gyöngyének valamelyest könnybe lábadt a szeme. Türelemre intett a jobb mutatóujjával, majd kimenekült a helységből.
Úgy tíz perc múlva nyílt az ajtó, előtte nyilván elregélte az összes kollégájának az eddig hallott legjobb poénokat, és beterelte őket a tükör mögötti szobába.
Visszatért. Frissen gőzölgő kávét hozott – nekem is – és teasüteményt.
Oldalra néztem, a tükörbe. Megigazítottam a hajamat, integettem a nézőknek, aztán megköszöntem a kávét.
- Jobb kerék: macska, bal kerék: kutya – mondtam és hozzáfűztem még, hogy az egér valószínűleg elmenekült – erre úgy hárman elröhögték magukat a túloldalon. A sofőr meg enyhe szívinfarktust kapott – tettem még hozzá. Anyám odébb rugdosta az ülésen, beült a helyére és tökig nyomta a gázpedált. Állítólag egy szemtanú ez alapján írta meg a Halálos iramban széria több nagyjelenetét is – bár ez szerintem csak afféle városi legenda.
- Szóval anyu, mint Mario Andretti bebiturbózta magát a kórházba?
- Á, annyira nem volt jó – mosolyogtam. Telibe vágta a városi könyvtár épületét. Előtte lerombolta a Polgármesteri Hivatal parkját – és ha Ausztráliában lettünk volna nyilván kinyír közben néhány emut, struccot és kacsacsőrű emlőst, de így csak Városalapító Ájtatatos Szent Eufrozina ásító mellszobrát és dicső polgármesterünk ükapjának lovas emlékművét passzírozta egymásba. Nagyon kellemetlen szituáció volt, mert Ájtatatos Eufrozina feje arccal előre beszorult a ló hátsó lábai közé.
- Jesszusom – nyögte erre.
- Ő nem volt jelen. Viszont a közösség egy része ezután nem tekintett szentként a hölgyre. Az emberek olyan izék. - Rosszallóan elhúztam a számat. Páran átsiettek a kórházból, bemásztak a kocsiba és nekiálltak lebonyolítani a szülést. Anyámat nem tudták kiszedni, beszorult ugyanis az ajtó. Így adódott, hogy anyám, a főorvos asszony, egy nővér és egy szülésznő, valamint egy idő után én, ott szorongtunk a verdában.
A nyomozó felemelte volna az ujját, de rászóltam: Simán! Ez egy Cadillac Eldorado, tízen is tarthatnak benne házibulit. Viszont a könyvtárban meglehetősen rosszul viselték ezt az egészet. Olyannyira, hogy pár nap múlva módosítottak a kölcsönzési szabályzaton és a korábbi „A Városi Könyvtár teljes területén dohányozni, szotyolázni és hangoskodni tilos” passzust kiegészítették azzal az alponttal, hogy „az épületbe gépjárművel behajtani, ott szülést levezetni vagy abban bármely módon segédkezni és abban részt venni szigorúan tilos és azonnali kitiltást von maga után”.
Számomra érthetetlen okból itt valamiképpen elfogyott Lee türelme, mert mégis folytatta az ujjlengetést, közben pedig előrehajolt az asztal közepéig és a képembe vágta, hogy „kamu”.

Farkasszemet néztünk egy ideig, aztán közöltem vele, hogy sosem hazudtam még életemben és megkértem, hogy fordítsa felém a laptopját. Szó nélkül megtette amit kértem. Kigugliztam neki a könyvtár weblapját és nagyítottam a képernyőn. A tükör felé fordítottam, hogy jól lássák. Felhördültek, a nyomozók gyöngye meg erre maga felé fordította és a képernyőre tapadt.
„Aztakurva” – állapította meg. Őszinte döbbenet ült ki az arcára. Némi spéttel megkérdezte: ”hogy volt tovább? ”.
- Anyám és a fiatal nővérke, aki még nem látott ilyesmit, sikítoztak és nyöszörögtek, anyám fújtatott és nyögött elég intenzíven úgy öt percet, én meg kicsusszantam.
- Végre mindenki megnyugodott.
- Nem éppen. Épp a köldökzsinór elvágására készültek, amikor anyám megjegyezte, hogy nekem is a fenekemen van egy skorpió alakú anyajegy, pont ott, ahol apámnak. Elhallgattam.
- Éééés? –kérdezte sürgetve.
- A főorvos asszony bólintott. Aztán a nővérke. Ez talán még nem is lett volna akkora baj, de sajnos végül a szülésznő is, és ennél a pontnál elszabadultak az indulatok. Azt hiszem elvesztették a kontrollt kicsit. A főorvos asszony üvöltözött a szülésznővel, miközben a haját a keze közé tekerve húzta ez első ülés felé, hogy „beleültetlek a sebességváltóba, ribanc! ”. Az visítozott, mint a főszereplő egy disznóvágáson, a nővérke sírt és röhögőgörcsöt kapott egyszerre, anyám meg azt sikítozta, hogy „az isten szerelmére valaki vágja el a köldökzsinórt”.
- Atyavilág! – nyögte Lee. Hála a jó Istennek, hogy ezt maga egyáltalán túlélte. – nézett rám őszinte együttérzéssel a tekintetében.
Lassan-lassan csóválni kezdtem a fejem és a zsebembe nyúltam. Elővettem a tárcámat, kinyitottam és egy régi iratot tettem elé.
Belenézett, elsápadt, aztán olvasni kezdte, hogy a tükröntúliak is képben legyenek:
- Quentin DellaFranco – Alabama, Shelby megye, Alabaster 1975. 07. 04.
Halotti Bizonyítvány.

- Folytatása következik -

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Novella
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Mandi

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 32
Jelenlévők:
 · Bádogbögre


Page generated in 0.0404 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz