Mit mondasz, az csupán játék,
Kegyetlen móka szavakkal,
S lehet bár szép vagy épp bántó,
Önmagában ócska, hasztalan.
Mit gondolsz, termő, fekete föld,
Melyből nőhet éltető kalász,
De ha nem gondozod becsülettel,
Belep a gaz, mint a hazugság.
Mit teszel, az az igazi mérce,
Hogy ki is vagy Te, s miféle
Ember, olyan csak ki álmodik,
Vagy olyan, ki harcol is érte.
Építs hát otthont, ültess elé fát,
Kályha melegénél nevelj utódot,
Munkától kérges kezeddel óvjad
Feleséged, s ő hűen csókol…
S ha majd megfáradtál, leül melléd,
Forró teát hoz és vacsorát,
Közben ragyogó szemekkel nézi
Gyermekeitek vidám játékát.
S akkor némán nézel szét te is,
Gond nem ráncolja arcodat,
Megérted végül, mennyit ér
Tett, szó és gondolat.