Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Még álmodom ébren…

, 202 olvasás, Kankalin , 14 hozzászólás

Megemlékezés

Elhaló hangodat álmodom ébren,
lopva tolakodik, rám települ,
mint rebbenő fűszál alkonyi réten,
vagy csillagvándorlás, nesztelenül.

Könnyeim zúdulnak hegyi patakként,
vájnak a lelkemből bús szeletet,
hisz minden cseppben az ízedet érzem,
így váltja való a képzeletet.

Bömböl a gitár, nyekereg a húr is,
habfehér teste csak téged kíván,
tombol a vér-folyam, éhes az élet,
zenédre lakna jól, poklok kínján.

Tompul az agyam néma sötétben;
ordít a csend, vele zúg a homály,
arctalan fantomok kergetik egymást,
zokog a pengető, sír a magány,

vinnyog a tremolo, jajdul a Marshall,
csacska reménnyel az égre kiált.
Nehezül a szemhéj, átfon egy sóhaj...
"Idefentről majd vigyázok rád. "




Megjegyzés: (Zene: Gary Moore - The loner)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: ÉvIda


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 6
Kereső robot: 9
Összes: 35
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · Divima
 · Kavics
 · Kovács Sándor
 · Nikolett
 · Öreg


Page generated in 0.0416 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz