Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vártál, s vártalak

, 151 olvasás, Fatyol , 5 hozzászólás

Szerelem

    Csak álltam ott. Sok éve már...
    lent az utcán, hideg októberben
    néztem ablakod.
    Vállamon teherként kemény akaratom,
    könnyebb lett volna, tudod,
    ha azt otthon hagyom...
    lágyan, selymesen lépni
    könnyebb lett volna,
    majd kötényt kötve, fűszeres illattal
    kérdés nélkül, magam nélkül...
    éltünk volna úgy, ahogy sokan:
    boldogtalan-gondtalan

    Vártál, s vártalak.
    Kemény csörte...,
    te sem, én sem adom magam
    leszek boldogan rabod, tudtam én,
    rab, de maradok lánctalan.
    Vállamon a terhem most is:
    a hideg októberben
    Küzdesz, s küzdök értünk
    s te értem, Istenek rebbennek
    szemeink tüzén, ahogy vitázunk
    atyáink, népeink szellemén...
    a véred, s az én vérem
    tengerré szelídült
    gyermekeink tiszta két szemén.
    S látom: hajlik kemény hátad,
    s én megtörök. Haragvó viharként
    nem tudlak győzni, hisz rabod vagyok,
    s már foglyom lettél, attól a perctől
    amikor megszerettél.
    Viking őseid rúnákkal égették
    lelked minden szegletét.
    szemedben Thor tüze lobban,
    s nem csillapul az, csak
    Ábrahám ágyékáról szakadt
    gyenge karomban.
    Hunok ereje, s Turul szent szárnya
    anyáink öléről tekint ránk
    szeretőn-vigyázva.

    Te sem, én sem adom magam,
    együtt vagyok veled immár örökre
    gondban-boldogan.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Fatyol
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 19
Jelenlévők:
 · zitaolah


Page generated in 0.0374 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz