Nem gondoltam én azt soha
Álmot szőve, szót betűzve;
Hogy segít ritmus, rím és dalok,
(Fénybe ájult kéjes hangok…)
Mégis érzésektől kábán, dúltan,
Legyőzve és megindultan
Ülök itt és verset írok.
Érzek múltat – elvonultat,
Színes tarka álmot;
Sorból, rímből megszülető,
Csendes percek fogságába
Zárkózó világot.
Érzek jelent, s mit terhe jelent:
Súlyos, néma átkot,
Színes szavak, mímes rímek,
Vágyott képek köntösébe
Bújtatom a valóságot.
Néha mégis fojt a lélek,
Furdal is, de fűt az ének,
Hogy őrizzem e tisztaságot,
Hisz féltett kincs az érték –
(Emberöltők vérrel mérték)
S én hittel védem, kéjjel élem;
Álmok közt a jövőt félem.
Ám sokszor nyomaszt emlék súlya,
Mely kíméletlen zuhan rám,
Míg csak fáradt kezemből remegve,
Tompán és ernyedve ki nem hullik
Színes verses ceruzám.
Hajdúböszörmény, 2018. 08. 26.