Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A legvégén

, 299 olvasás, Bozsik Barbara , 5 hozzászólás

Magány

Mert olyan lesz a test, oly' kihűlt és szikár
mintha élet sosem táncolt volna benne még
üveges szemek, a bőr szárazon kiált
bárcsak volna, akit ölelhetnék.

Telik az élet, mintha száguldó vonaton
ülve bámulnánk ki a párás ablakon
egymást kergetik nappalok és éjek,
egymást ölelő, homályos alakok.

Én csendben ülök itt, a kihűlt, a szikár;
fekete gödrök a szemeim alatt.
A test beteg, a lélek sem kíván
többet, csak mi emlékül maradt.

Urnája vagyok még elvérzett lelkemnek
magányomat is ellopná az útonálló idő
A vonat robog. A képek peregnek.
És elmállva lehull karomról a bőr.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Bozsik Barbara
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 1
Kereső robot: 30
Összes: 233
Jelenlévők:
 · Napfeny


Page generated in 0.1909 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz