Láttam, hogy a csendet
átleheled
tél volt, már túl késő
vagy csak ősz.
Olyankor a küllő úgy rohan…
fakó fák közt, tisztás ködén át
hogy megláttam Fortunát
forogni
pirkadatmaszkot vetve rád
s te átemelted vállán
a végtelenség pántját.
Olyankor a küllő úgy forog
ahogy végszikrákra
szabja prizma a hajnalt
úgy szálakra
párareményét s lelkét két társra
úgy hasítja
(örökké) valóvá csended.