Egy kis kocsma, füst és whisky-íz,
megint péntek, újra este tíz,
mélyen a sarokban színpad áll,
rajta néhány barát muzsikál.
Félhomályt szór egy pisla lámpa,
beolvad a bőgő mély dalába,
fölzokog egy rekedt szaxofon,
seprő surrog csendes dobokon.
Zongorafutam, sok gyöngygolyó
gurul, mint partjavesztett folyó,
úgy árad, visz, sodor a zene,
magával ragad lendülete.
Egy trombita a lelkedbe váj,
szíved a dobokkal kalapál,
más dimenzió, nem érzi fül,
mint whisky-tűz, átjár legbelül.
Áll az idő, nincs ma, nincs holnap,
zene és ritmus átkarolnak,
életérzés belülről fakad,
lebegj, repülj, érezd jól magad.
Megjegyzés: Tiszakécske, 2018. május 4.