Az út végén, ha jársz,
Ott magába zár
A mindent elemésztő
Néma félhomály.
Színek helyett szürke már,
Kifakult világ,
Nincs muzsika, madárdal,
Súlyos csend, mi fáj.
Szárnyad törött, nem emel
A magasba fel,
Lábad alatt sötét sár,
Jövőd nyeli el.
Esik eső, válladon
Monoton kopog,
Lemos szárnyaidról
Minden tündeport.
Fáradtan sóhajt lelked,
Nem ellenkezel,
Némán lépdelsz előre,
A sötét mélybe le.
Körbezár az ingovány,
Gőzölgő mocsár,
Nincs már út, mi visszavisz,
Vár a zord Halál.
Megszűnik a fájdalom,
A kín már csak múlt,
Ki odalenn vár reád,
Puhán átkarol.