A bánat elmossa a határt
valóság és álom között.
Úttalan utakon járok
a múlt emlékei közt.
Hol nincs idő,
értelmetlen a tér.
Nem zaj a hang,
a pénz mit sem ér.
Hol kacagás hangja szállt
hulló könnyek között,
két barna szem fényében
láttam a meztelen jövőt.
Remény parázsló lángjánál,
mesélt a hit és a bizalom.
Hittem Benne és Istenben,
mindkettő elhagyott.
Magány lett hűséges társam,
a csend ölel simogatón két kezével.
Csillagok fényében betakarom magam
a megélt pillanatok emlékével.