Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: Tájkép városra

, 200 olvasás, Oasev , 4 hozzászólás

Természet

A tejfeles köd lassan ráborul a gőzben fürdőző völgyre,
s hegyek aggastyán-veteránjait átkarolja a hajnali pára.
Összezsúfolt házakat látni a táguló horizontról,
sűrűsödő gondokat.
Az ember most még egyre borotvaeszét élezgeti,
hogy jól fogjon következő esztendőkre,
egyre idegesebben, gorombábban,
stresszesebben kutatja, keresi,
hogy mit lehetne még megspóroltan beosztani?

Küszöbre ül, ahol már sétabottal látogatja az eljárt idő,
öregség, és észre sem veszi két üvegszemében
a létbizonytalanság, kétségbeesés, hogy vert tanyát?
Sárosra sebzett latyakokban vándorolsz még egyre,
zugodat, menedékedet kutatón keresve,
a feltépett égbolt alatt, a sötétség
biztos fogságában most még egyedül lépsz!

Dörgő szilánkokkal közelít,
majdcsak eltalál ha nem vigyázol, egy óvatlan petárda:
önmagukból is kivetkőzött, hirtelen
percemberkék diktálják most a Rendet,
s másnapok önjózanító hidegzuhany-reggelén
keserű felismerésként konstatálják
a megdöbbenést, a pillanatok tört-felismerését:
Megváltoztak az árak,
de a legnagyobb megtorolatlan bűn maradt,
hogy az emberek is megváltoztak!

Most ásító némaság,
dermedt, zúzmarás rettegés öleli egybe a kicsiny város apraja-népét,
s csak Te reménykedsz megtörhetetlen,
biztos tudattal:
Lelkiismereted el nem tékozolható!
Békességre, harmóniára biztatnak,
holott odakint vaksi éjben türelmetlen,
acsarkodó tűzüstökösök, jelzőbombák robbannak!



Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Prózavers
· Írta: Oasev
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Öreg


Page generated in 0.0433 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz