Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Hajnal három

, 410 olvasás, Aevie , 4 hozzászólás

Segélykiáltás

Volt egyszer egy kert, és semmi más nem volt azon kívül. Talán szikkadt sivatagtenger, temérdek halálmadárral, dögevő korccsal. Nem tudták. Az is lehet, hogy bolygónyi víz tarkította a végtelen messzeséget, ameddig ők sosem láthattak el. Abban sem lehettek biztosak, hogy melyikük él nyugaton és ki keleten. A kert hatalmassága megbénított minden érzéket és vágyat; sosem álmodoztak azon, hogy egy nap elhagyják azt.

- Az Édenkert.

A hangja elszabta képzeletem legelső lapját, és egyből hangos lett az épület körülöttünk. Sorban ugrottak nyakamba a lépések különböző mintái. Haladások, toporgások, visszahőkölt tanácstalan csoszogások, sebes iramú dobogások. És más hangok. Nőké, férfiaké. Derűs, halk, vagy elfojtott telefonbeszélgetések. Aztán a gépek hangja a tekintetemet is magával vonta, de egyáltalán nem akartam figyelni a számokra, így aztán minél gyorsabban igyekeztem visszatérni. Nem hagyta.

- Hm – mosoly –, a ház, ahol hajnal háromkor sincs éjszaka – folytatta a kiűzetésemet.
- Várj! Nem, nem ház! És édenkert? Most miért? És hogy? - Sóhaj. - Te kérted, hogy meséljek, akkor most mi van?
- Érzem, hogy máshol jársz.
- Itt vagyok! - Túl nagy a hév, szinte kirohanás. - Egész nap itt vagyok, amikor be sem engedsz. Miért csinálod ezt?! - Halkabb, óvatos könnyek.
Tekintete magába zárkózik, aztán visszakapom. Az ő szeme is könnyes, közelebb csúszom, megfogja a kezem.
- Szóval nem az édenkert?
- Az legyen? - Bólint a kérdésemre. Mosolygok. - Miért nem te mesélsz?
- Hagyjál! - Túl nagy hév, tőr a szívemben. Kezem elhűl az övében.
De én nem úgy értettem. Mindegy, folytatom. Megtörten, de mesélek.

Szóval a kert… A kert volt a világ. Azon kívül nem volt semmi, még azokon a semmit-tevős, elmélázós pillanatokban sem, amikor legalább képzeletük kiszökhetett volna a távol ismeretlenségébe. Nem számított az, amit nem láttak, hiszen annyira szerették az otthonukat, hogy azt sosem tették volna kockára.

- Miért tették volna kockára? Ha nem is álmodoztak a szökésen, akkor kockázaton sem. Nem?
- Neked mesélni… - Megnézem a számokat. A számok rendben vannak. Kockázatot elemzek, és úgy döntök, hogy a mese valóságosabb lesz, mint ez a képtelenség, amit csinálunk. - Fáj?
- Látnád a számokon – Morog. Alig bírom lenyelni a dühöm.
És hol voltál, amikor fájt? Hol? Miért nem vettem észre? Miért nem mondtad el? - A kérdéseket magamba lakatolom.
- Jó. Szóval ez amolyan előrevetítés, feszültség fokozás, hogy a hallgató már sejtse, hogy erről fog szólni.
- A kiűzetés a Paradicsomból.
- Akarod te mesélni? - mosolygok. Gondolkozik rajta, aztán végül megrázza a fejét, és közelebb húz.

Messze éltek egymástól. Jinny… Jinny, a nő a hegy sötét oldalán élt, míg Jonny, a férfi, a másik oldalon, a napos felén.

- Micsoda? - nevet!
- Mi? - nevetek.
Benyit egy fehér köpenyes. Szinte hallom az utasító „kifelé”-t… Nem, nem a fehér köpenyestől, hanem a férfitől, aki fogja a kezemet. De nem hangzik el. Egy tízlövetű fegyver kismiska a kiűzető pillantásától.
- Mi? Hát, Ádám és Éva! Miért változtattad meg a nevüket? - húz vissza a mesébe.
- Mert sosem mondtam, hogy ez az a mese lesz… Csak te hitted. Vajon miért?
- Ha piszkálni akarsz…
- Akkor kiküldesz? - ugrok fel az ágyáról. - Megyek én magamtól is… - közlöm, aztán térülök-fordulok, s már ott sem vagyok.
… Sem lennék, de utánam szól:
- Jonny meghal?
(Számokat hallok, ami jelezné, hogy megszakad a szívem, de nem én vagyok monitorra kötve. Vissza kell fordulnom, és válaszolnom kell. El kell döntenem, hogy Jonny meghal-e. Nekem kell eldöntenem, én vagyok az egyetlen, akit maga mellett akar. Engem döntőbírónak, engem ítélethozónak, és végrehajtónak is.)
- És Jinny? Jinny? Jinny ugye nem hal meg? - folytatja.
Visszafordulok.
- Ha Jonny meghal, Jinny-re senki sem vigyáz többé.
Könnyezni kezd. Kihasználom. Felkuporodom mellé.
- Jonny fél?
- Jinny?
- Főleg... a pókoktól. Tudod mekkora pókok vannak az édenkertben?
Sírva nevet.
- Elmeséled?
A számokra nézek. A számok megnyugtatóak, aztán rá, és eldöntöm, hogy valahogy muszáj megszöknünk a Paradicsomból.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Segélykiáltás
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 113
Regisztrált: 0
Kereső robot: 16
Összes: 129

Page generated in 0.113 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz