A terrakotta-cipőd
jutott eszembe:
lógó fűzői, mint
rézangyal-hajad;
az első rúzs a szádon,
majd a "már nő vagyok"
ajak, parfüm; sör és füstök;
nevetések, ellógott órák;
és az a ketten áthallgatott
délután.
Aztán a csend:
a megsemmisülés;
a széthullott roncsok körül
a fák; az a zöld oszlop
Tapolcán, mi lajtorja
fel, és föld alá. A járdán
fekvő csatornafedél is
köhögött könnyet;
egy kígyó szikla alá
menekült. Aztán újra
csend lett, mert a szél,
már felnőtt fejembe,
makacs miért-kócokat
fütyült.
De ereimben még
most is csorog az a blues,
pedig te már sosem
válaszolsz.
Megjegyzés: A kulcsszavak: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm