Sötét sikátorok,
nyálkás, repedt sarkú kövein
nyílnak dohszagú
penészvirágok.
Ott, hol halott
remények közt
kúsznak, megsem
született álmok.
Csak halni lehet.
Huzatos utcákon,
bérházak omladozó fala mellett
az esti szél zörögve
újság papírt kerget.
Vaksi kandeláber
sápadtan világít,
alatta az utca lánya
dideregve ásít.
Részeg dülöngél
tapogatózva.
Utolsó fillérjét
az ivóban elitta.
Hol fojtogató cigaretta füstben
hangos csőcselék mulat.
Otthonokban sírnak
éhesen a fiak.
Macskaszájú asszonyok
kötényük ráncaiba
rejtik bánatuk.
Pállott szagú gangon
kacagnak fennhangon,
s titokban farhátat
vesznek a piacon.
Remíz mellett talponálló
napközi piáló.
Olcsó kolbászszaggal kevert
keverttől levert publikum.
Meló nélküli,
szomjas madárpózba meredt
ittas társaság issza mindennapi
italát.
Úgy éli reménytelen világát.
Micisapkás vice,
uncsi már a vicce,
ingadozva kiabálva
a spanjait invitálja:
bort igyon mind ki haver!
Ő állja.
Otthon éhesen várja
a családja.
A pult alatt
éhes külvárosi patkány
rágódik a kolbász farkán.
Város egén gyűlnek
füstös fellegek, s kerengve
szállnak a szürke
házak felett.
Csillag nem gyúl,
a szmog mindent
belep.
Derengésbe meredt
nyálkás zöld köveken,
a hajnali köd mereng.
Nyekergő villamos
jár a síneken.
Vilmoskörte gőzben
dülöngélve, szidja
komisz sorsát egy utas,
elterül, s alszik nyögve
fapadon döcögve,
álmodik a nyomor
hörögve.
Meleg ágyról,
jobb életről,
szebb halálról,
félig élve félig halva
napról-napra,
kőrfolyosó végi kecójában.
Hol a magas, ósdi,
koromfoltos plafonról
csupasz körte lóg,
hideg kályhája
melegért vacog.
S ha van némi
zsír a tepsibe,
lesz mit kennie
a szikkadt serclire.
Zsíros deszka után dönti
maradék savanyú borát.
Siratva magányát,
eszi hideg vacsoráját,
a nyomor rég elűzte
párját. Másnap:
az újságban olvasható.
Külvárosi,
luxuskecó kiadó!
A kapura írva:
"ha ide belépel,
hagyj fel minden
reménnyel!"