Navigáció


RSS: összes ·




Játék/vegyes: szavak…

, 459 olvasás, K.Mária , 7 hozzászólás

Sors

Magas, csuklyás kabátos férfi botorkál minden nap az ingyenkonyhához vezető úton.
Fejét lehajtja, néha megpihen, hangosan zihálva veszi a levegőt.
Tudja magáról, hogy beteg, mégis attól fél legjobban, hogy ismerőssel találkozik.
Nem élné túl a szégyent.
Itt a városban mindenki tudja, hogy nagy házában a felesége él a szeretőjével, akiről elhitette, hogy az unokatestvére, a bizalmába fogadta, munkát adott neki, s mire észbe kapott, kiforgatták mindenéből.
Most az egész város rajta nevet, de elviseli, csak láthassa titokban a kisfiát. Minden nap ott áll a szemközti fák takarásában, amikor a sofőr iskolába viszi.

Harmadik hónapja él a város alatti csatornarendszer egyik kapcsoló helyiségében, emberséges csatornafelügyelők jóvoltából. Megengedték, hogy az apró áramkapcsolókat és szelepvezérlőket rejtő helyiségben aludjon. Hálás érte, megköszöni, ha hoznak ezt-azt, de utána mindig mélyen megalázottnak érzi magát.
Azzal vigasztalódik, hogy még mindig jobb, mintha ismerősök, régi barátok könyöradományaiból élne.
Tudja, hogy makacssága akár halálát is okozhatja, de nem érdekli.

A régi öntött csatornafedél ma újra kifogott rajta. Négy utcányit kellett vánszorognia szakadó esőben, mire talált egy könnyebben mozdíthatót.
Lent a járatok között minden egyszerűbb, szinte már otthon érzi magát. Lámpája fényénél szerencsésen visszatalált és azonnal mély álomba merült.
Feleségéről álmodott, a házról ahol terrakotta márvány volt a lépcső és parfümtől illatos minden szoba. Úgy ölelte körbe mint a szerelem, amelyben naponta megsemmisült és újjászületett.

Mindig ezt álmodja, és a vége is mindig ugyan az, elsötétülnek a szobák, csak kedvese ajka világít a sötétben, sziszeg mint a kígyó:
Takarodj! - mondja, ... takarodj a házamból, te koldus!
És amikor felébred sosem kap elég levegőt, tüdeje mint a szikla, hosszú percekig fuldoklik.

Most is nehezen nyitotta ki a szemét, félt attól amit lát majd. Felette a nyirkos kőpadon egy rézangyal állt, a szemétben találta. Nehéz volt idecipelni, de szemében ugyanazt a megvetést látta mint a felesége pillantásában. Ám mégis elhozta, erőt ad neki a szenvedés.
Már nem szerette a feleségét és nem haragudott senkire, azokra sem akik cserbenhagyták, Egyedül testvérét akarta még látni, de egyre kevésbé remélte, hogy megéri.

Két éve nem hallott róla. Egy segélyszervezet megbízottjaként fogságba esett Afrika egyik mindig forrongó törzsek lakta területén.
Talán ha tudná, hogy életben van, akkor lenne miért folytatnia betegségével a harcot,
új értelmet kapna az elhasznált tudat.

Próbált felülni, de visszahanyatlott a rongyokra.
Jó - gondolta, pihenni még kicsit, aztán elindul. Gyógyszert kellene szereznie, valami rendes kaját, valamit ami életben tartja.
Nem szabad elaludnia, mert akkor álmodik, és az álom mint a métely, valami ördögi lajtorján bejut minden zsigerébe, felemészti a hitét.
De nem most. Most még dolga van...

Aztán mintha valami édes bluest hallana, a testvére hangját véli nagyon messziről,
fák suhogásában, virágillatban.
Végre - gondolja magában... végre... érzi ahogy megfogja a kezét... hagyja,
hadd sodorja magával a szél...

Ekkor valaki erősen, mégis gyengéden markol a vállába. Feleszmél, mert valóságosnak érzékeli, olyannak amilyennek elképzelte,
és akkor meghallja öccse örömtől fuldokló hangját:
Testvérem, itt vagyok!

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Játék/vegyes
· Írta: K.Mária
· Jóváhagyta: Vox_humana

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 336
Regisztrált: 1
Kereső robot: 31
Összes: 368
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.2147 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz