Nem számít, hogy lelked bánja,
vágyad saját útját járja,
régi álmok tűnt nyomában,
reményeknek szép honában.
Elmerül az emlékekben,
érzéseknek tengerében...
Érintheti mának vádja,
múlt szépsége visszavárja.
Kísérthetnek a holnapok,
várhatnak rád békés napok,
megcsillantja ezüst fényét,
ma nyugalma nem hoz békét.
Visszavonz a múlt sugára’,
hajdan átélt, őrült bája,
fáradt szíved érte remeg,
ajkad buzgón imát rebeg...
Egyszer aztán mégis elhagy,
körülötted minden megfagy,
semmivé lesz a sok emlék,
elszállnak, mint apró lepkék.