Ma éjjel Schönberg kellene,
valami rengető, testet-
lelket vibráltató zene,
hogy ne halljak belső hangot,
ne is figyeljek másra,
szürkület szabadult
erre a bomlott olvadásra –
Hópaplant borít ránk az ég,
reszkető bokrok között
dér-darócba bújt a kék,
fekete madárcsapat károg,
lappangva osonnak az árnyak,
felettünk kavarnak szédítő
örvényt a szárnyak –
Álom volt, ólomnehéz.
Redőnyök csíkján hunyorog
hajnali kólót a fény.
Schönberget csak álmodtam,
– szőlőfürtökből árnyalatot –
dodekafonba ájultam, mégis
Puccini mellett skálázgatok.