Lépteid elhalnak a csendben,
koppanásuk itt cseng a fülemben,
még hallom.
Messzire nyúló faárnyak
hangtalan sorfalat állnak
s közöttük száll sugara
két szomorú szempárnak,
még látom.
Pillantása fáj, fáj nagyon.
Két könnycsepp,
ezüstszálat húz egy kedves
arcon, drágagyöngy, s letörölném
de kinyújtott kezem a semmibe
markol.
S a csönd az enyém, már csak
a csönd, hogy voltál köszönöm.
Az idő elszáll, lépted elhal
a csendben, visszhangja itt
cseng a fülemben.