Az ezerkilencszázas évek elején családunk örökölt egy szép kis összeget. Összeültek a családtagok és tanakodtak, hogy mibe is lehetne fektetni a pénzt. Mivel mindenkit a könyv érdekelt a legjobban, nyitottak Óbudán egy kis Papír-és könyvkereskedést. Kis üzlet volt, jó helyen, mellette egy gimnázium és leányiskola. Az üzletet nagymama vezette, ki nagy beszédű, jó humorú felvidéki asszony volt. Hamar megszerették őt és délelőtt a gyereküket kísérő szülők ültek be beszélgetni hozzá, délután a gyerekek játszani, mert kis felhúzhatós játékok is kaphatóak voltak. Így aztán a boltnak nagy volt a forgalma, annál kisebb a haszna, mert vásárolni csak mértékkel vásároltak. Nem is volt ez baj, lényeg, hogy szerette csinálni a család, édesanyám is mint fiatal lány, gyakran kisegített.
A bolt, mint írtam egyszerű volt ugyanúgy, mint a mellette lévők. Telefonról még álmodni se mertek, hogy bevezessék, de a nép gyermeke mindig találékony volt és megoldották ezt a gondot. Nagymama és a szomszéd boltos egy - egy seprűnyelet állított a közös fal mellé és ha valami esemény volt, vagy beszélni akartak egymással, akkor a nagy farúddal hármat koppantottak a falon. Akkor jött is ki a szomszéd üzletes:
- No mi újság Millmann néni?
Egyik alkalommal a szomszéd boltos nagyon várta a postást, valami fontos küldeménnyel.
Jött is hamarosan, de először a könyvesboltba nézett be. Nagymamának hozott Berlinből egy kis márkát a rokonoktól és szólt hogy írja alá a vényt.
- Írom én, írom - így nagymama, csak várjon egy kicsit és felkapta a botot, hogy átkopogjon a már türelmetlen szomszédnak.
A gyáva postásnak több se kellett, azt hitte, őt akarja az asszonyság leütni, odadobta pénzes táskáját és elkezdett kiabálni:
- Ne bántson....., ne bántson! Odaadok mindent!
Nagymama a falnak dőlve könnyesre nevette magát és megérttette az ijedt emberrel, hogy nem kell a pénze, csak telefonálni akar a szomszéd boltosnak.
A gyáva postás megnyugodott, Mama pedig otthon előadta a történetet. Ennek az lett a következménye, hogy évekig azzal ugratták, hogy:
- Amálka, felcsaptál postarablónak?
Így lett az én szép emlékű, drága, jó lelkű nagymamám pár percig rabló.