Betépve szírmait, szaggatja szélvihar, tánca lejt,
Lobogó levelek, dobogó életek, ropogó végzetek élén!
Vad időhullámok, de szelíd partjai szélén.
Univerzum bársonyán, aranyló Napékszerek, zafirkék fényékkövek,
Gyöngyök és holdfényövek! Rubinló tűzgolyók, semmiben bolyongók!
Hatalmas szájával, csak nyeli a mulandót!
Néha kicsit átderengő, de inkább csak rengő, csillogó feketén merengő!
Szédítő terekben kerengő, végek a végtelenben.
Évmilliós komor történések, távoli robajok, fénytelen létterek,
Valós vágyakkal, heverő szárnyakkal.
Átütő áhitat, te mutass más utat! Távcsövekben figyelő, azokon túlnéző,
Bizakodó túlélő!
( Ki időnként mellélő. )