Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Ábrándos söpredék

, 216 olvasás, Securus , 5 hozzászólás

Sors

- Majd még beszélünk! – intett pimasz mosollyal az arcán, és azzal a hazug csillogással a tekintetében, mellyel eddig megannyi lányra pillantott előttem is, és én ezt tudtam.
- Ühüm – bólintottam kedves vigyort erőltetve magamra, miközben összehúztam a krémszínű köntösöm, hogy legalább a szomszédok ne lássák imént oly peckesen és kacéran villogtatott apró, de formás melleim. – Vigyázz az úton!
- Felejthetetlen este volt – kacsintott még utoljára, és meg se várva a válaszom, becsapta maga mögött az ajtót, mint aki attól félt, hogy követni fogom. Eszem ágába sem volt ilyet tenni, de még csak visszatartani sem.
Magamban még elmormoltam, hogy valószínűleg holnapra már hűlt helye sem lesz ennek a pár órának, melyeket velem töltött el egy üveg pezsgő mámorában, de végül csak szó nélkül vetettem le magam a bevetetlen ágyra, és nyitottam meg a telefonom üzenetjelzőét. Néhányan ugyan visszaírtak annak kapcsán, hogy van-e kedvük eltölteni velem néhány kellemes pillanatot, de a legtöbben visszautasították az ajánlatot, mondván, gyors a tempó. „Álszentek” – gondoltam, mert úgy éreztem, valamennyi férfi vágyik arra, hogy a karjaikba vessem magam, csak félnek attól, hogy túl hamar sülnek el. Nem is igazán volt szükségem egyik ilyen idegen hazug szerelmére sem, csupán arra vágytam, hogy ki legyek elégülve olyanok által, akik nem csak locsogni képesek a méretükről és a felejthetetlen teljesítményükről.
Megkocogtattam a félig üres pezsgőspoharam oldalát vörösre festett körmeimmel azon tanakodva, hogy még legurítsam-e ezt a pár kortyot, de végül úgy döntöttem, hogy az elszáguldott szénsav ízetlené tette az így is szemtelenül olcsó alkoholt, így inkább csak a WC kagylón hagytam lefolyni a maradékot. Fintorogva néztem utána, legszívesebben magamat is lehúztam volna, úsztam volna vele együtt. Meggyalázva és mocskosnak éreztem minden porcikám, csupán az vigasztalt, hogy sokan talán irigyelnének csábító személyiségem és küllemem miatt, amelyet természetesen ki is használtam. Csak az volt a gond, hogy a kisugárzásom elértéktelenedését pillantottam meg, akárhányszor a tükörbe meredtem. Egy üres arcot, elkenődött tusvonalat, vézna, csontos testet egy olyan hátsóval, melyet izomlázassá markoltak éjszaka vadító szavakat súgva szétharapott füleimbe. A vattáért nyúltam, testápolót csepegtettem rá, mert így olcsóbb volt, mintha sminklemosót használtam volna. A tusvonalam eltűnése a teljesen reményvesztett tekintetet eredményezte, amelyet féltem látni, így amilyen gyorsan csak tudtam, újrafestettem, és a vörös rúzzsal próbáltam minél természetesebbé varázsolni exhibicionista mosolyomat. Akár a sarokra is kiállhattam volna, nem lettem volna sokkal kevesebb, csak a felesleges locsogást úsztam volna meg az aktus előtt és után, de én nem akartam, hogy fizessenek értem. Így azonban akaratlanul is elvesztettem minden tartásom. Még pénzt sem ért az a test, amelyért még a nők is imákat mormolnak éjjelente.
Egy hatalmas sóhajtást követően ragadtam meg ismét a mobilom, és a hirtelen meggondolás vezényelésével írtam annak az embernek, akit régóta kerültem már.
„Ráérsz most? ”
Látta, de nem válaszolt. Öt percig meredtem az egyre halványuló kijelzőre, amíg az le nem zárt, majd remegő kezekkel ejtettem meztelen ölembe a készüléket. És akkor rezgett.
„Mit akarsz? ”
Dühösen haraptam ajkaimba nem foglalkozva azzal, hogy elkenem az imént felszenvedett maszkomat, csak az járt a fejemben, hogy azért ez a beszéd az, amelyet én sem érdemlek. Pedig a válaszom után rájöttem, mégis csupán ennyit érdemlek. De ami még inkább járt volna nekem, az az ignorálás volt. Aztán ki is töröltem az eredetileg neki címzett obszcén szavakkal teletűzdelt üzenetem, és csak ennyit írtam a kelleténél talán mégis szentimentálisabban:
„Téged”
Ismét semmi válasz. Már vagy tíz percig pásztáztam a semmit, mikor végre feladtam a dolgot, és szédelegve vonultam be a konyhába, hogy töltsek magamnak valamit, amivel kicsit kiürítem a fejem. Rövidet akartam, a pezsgő most kevés volt. Dühösen kezdtem az üvegből inni a whiskyt, még csak ki sem töltöttem pohárba. Csak túl akartam esni ezen az egész szarságon, hogy másnap semmire ne emlékezzek ebből a megalázott érzésből, amely teljesen magába kerített. Nem vágytam senki ölelésére, senki csókjára, senki bókjaira, senki az élvezettől bennem lüktető hímtagjára ahhoz, hogy érezzem magam valakinek. Még úgyis egy utolsó senkinek éreztem volna magam, aki teljesen egyedül van. Sőt, akkor lettem volna a leginkább egyedül.
Egy óra múlt, a whiskysüveg már félig kiürült, én pedig a hideg linóleumon ücsörögtem köntösöm kötőjét piszkálva és csomózgatva. A tudatom valahogy a pezsgő után úszott, vagy egyszerűen csak a lemosóba tusoláskor, mikor próbáltam magamról lesikálni az idegen érintéseket. Az arcom kipirosodott, légzésem heves volt, mégis lassúnak éreztem minden mozdulatom. Csengettek, én pedig a kanapéba kapaszkodva próbáltam feltápászkodni.
- Megyek! – kiáltottam.
Határozott lépteket mímeltem, és kíváncsian nyitottam ajtót annak, akit már hónapok óta nem láttam. Rémülten ugrottam félre a hideg pillantástól.
- Hogy nézel ki, te szerencsétlen? – kérdezte Alton szelíden, mégis határozottan, miközben megfogta a nem épp megfelelően működő ajtóm, hogy rá ne csukódjon. – Mit csinálsz magaddal, hová süllyedsz még?
- Én… - dadogtam. Ajkaim szinte képtelenek voltak érthetően formálni a szavakat, de minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön. – El akartalak felejteni!
- Undorító vagy, Sarah! – köpte lángoló gyűlölettel a tekintetében, és óvatosan megragadta a karom, hogy lesegítsen a kanapéra. Olyan voltam, mint egy csecsemő. Könnyezni kezdtem az érzékenységét és előzékenységét érezve, ő pedig csak hatalmasat sóhajtott. – Szánalom – morogta, majd körbetekintett az alkohol után kutatva. Lehajolt az üvegért, és elszörnyülködve horkant fel. – Tudtam, hogy nem vagy normális, de hogy ennyire…
- Ne haragudj! Én… annyira kétségbe voltam esve! – zokogtam zöld szemeimet vörössé dörzsölgetve.
- Ne igyál többet! – kérte jámboran, majd óvatosan megsimította róka-vörös hajam, amelybe beleborzongtam. – Én téged nem szeretlek. Érted?
- Én sem! – nyögtem sértődötten, és lesütöttem a szemem, mire Alton halványan elmosolyodott.
- Még mindig iszonyú izgatónak tartalak, Sarah – mérte végig meztelen testem, melyet még mindig csupán az a félrecsúszott köntös takart.
- Lefeküdhetsz velem – néztem fel rá pillogva, aztán a szám elé kaptam a kezem. – Hányi fogok.
Alton sóhajtott, és elkísért a fürdőbe, hogy fogja a hajam. A gyomrom megfeszült, az öklendezés fájdalmától könnyezni kezdtem, még az alkohol sem segített, hogy ne érezzem magam szánalmasnak Alton előtt, aki egykor számomra a mindent jelentette. És én is számára. Most azonban csupán egy megnyomorodott senkiként térdeltem előtte, aki ágyában több idegen hentergett örömittasan egy év alatt, mint Altonében egész életében. Pedig nem volt visszataszító látvány, sőt. Bár én sem tartottam magam sosem egy ízléstelen nőnek, őt túl szépnek láttam mindig is hozzám. És ahogy a piszkos WC kagylóra meredtem remegve, úgy törtek ki belőlem az emlékek is, ahogy sötétbarna, már-már fekete hajába túrva öleltem magamhoz éjszakánként, kék írisze rikító világosságában elveszve. Mindig is hidegen hatott rám szűk szemeiből áradó tekintete, de kezei melegében sosem féltem, hogy egyszer a gyűlöletet látom majd bennük izzani. Azt a lekezelő, szánakozó valamit, amely aznap is hatalmába kerítette, ahogyan az illemhely felett próbált engem támogatni, hogy legalább a fejem ne essen bele, amelyet akkor nehezemre is esett tartani.
Reszketve kapaszkodtam fekete bőrdzsekije ujjába, úgy próbáltam valahogy felállni, és tisztességes ember módjára a szemébe nézni, de egyszerűen képtelen voltam rá. Mikor rápillantottam, a félelem lett úrrá rajtam, és főként az tántorított el, hogy egyszerre három szúrós arckifejezéssel is szembe kellett volna néznem a whisky miatt. Zúgó fejemhez kaptam, és ismét az ajkamba haraptam.
- Feküdj le! – mondta.
- Miért jöttél ide? – nyögtem ki nehezen ezeket a szavakat.
- Úgy éreztem, bajban vagy – felelte egy kis habozás után. – De úgy látom, megint csak hülye voltál.
- Te hibád! – vágtam a fejéhez hisztérikusan. – Otthagytál a legnagyobb szarban!
- Fejezd be, Sarah, ez nem vezet semmire! – próbálta a lehető leghiggadtabban kérni, ám karjai megfeszültek, innen láttam, hogy nemsokára robban az időzített bomba, ha nem fogom vissza az indulataim.
De nem tehettem róla. Tele voltam emlékekkel, képekkel, ahol egymást szeretjük felszabadultan, mit sem törődve a külvilággal. Minduntalan az járt a fejemben, ahogyan gyöngéden csókolt, szeretetteljesen ölelt, majd szeretkeztünk. Úgy, mint azóta sosem, pedig mindig csak a szívemben elégültem ki általa, a szeretetével. És ezek csak pillanatok voltak, úgy is izzottak fel az elmémben, de másra nem tudtam gondolni, és fájt. Az ital miatt megszépült Alton tekintete, és a hegek, melyeket okozott betömődtek jelentéktelen szavakkal, amelyek akkor néha gyógyítottak is. De egy idő után elnyűtt ragtapaszként foszlottak le eldobált bókjai a hiány fájó sebeiről.
- Feküdj le, jó? – próbálkozott tovább, miközben szédelegve vánszorogtam oly sokat használt ágyamba.
- Maradj itt, kérlek! – nyögtem kétségbeesetten, ő pedig fáradt sóhajtással jelezte, hogy erre van a legkevésbé szüksége jelenleg. – Azt mondtad, izgató vagyok.
- Azt mondtam – biccentett tárgyilagosan, mintha siettetni akarná a beszélgetést. De a whisky ezt nem engedte, én inni akartam minden szavát.
- Akkor szexeljünk.
- Sarah… Meg fogod bánni.
Nemes egyszerűséggel arcon röhögtem a szavak hallatán. Túl régóta süllyedek. Ha valamit meg is bántam, akkor az az első alkalom volt, hogy nem Altonnel élveztem ki a szeretkezés nyújtotta örömöket. Sőt, én életemben utoljára csak egy egyszerű csókot bántam. Ez volt a lék a hajón, ami miatt Alton egy rozoga csónakként könyvelt el, én pedig lassan már magamba lapátoltam a vizet a fájdalomtól és a hiánytól annak reményében, hogy a tenger alatt találok más kincseket. De csak belefulladtam, a segélykiáltásaim pedig elhaltak a mélyben. Alton pedig jól tudta ezt, és akkor mégis úgy tett, mintha kezet nyújtott volna, hogy kihúzzon, de valójában ezzel a mondatával végleg belém ivódott a tudat, hogy érzéketlen lettem a valódi törődésre.
- Leszarom. Úgyis túl hamar élvezel el – nevettem fel keserűen, ő pedig csak a fejét ingatva takargatott be. Láttam rajta, hogy szégyenkezik, de arra akkor sehogy sem tudtam rájönni, hogy a szavaim miatt tette, a szituáció miatt, vagy egyszerűen csak miattam, ezért nem is forszíroztam tovább, csak lehunytam a szemem, és vártam a gyöngéd csókját homlokomon, amit régen úgy szerettem. De ez elmaradt, úgyhogy csupán csendben elaludtam.
Másnap reggel kissé szédelegve néztem körbe a szobában. A szívem heves dobogásba kezdett, mikor megpillantottam azt a jól ismert bőrkabátot az ágyam végébe hajítva. „Ugye nem feküdtem le vele? ” – kérdeztem magamban. Megragadtam a dzsekit, és szélsebesen száguldottam ki a nappaliban, ahol Alton épp a TV-t kapcsolgatta.
- Mi volt tegnap? – vágtam bele rögtön.
- Kurva jót dugtunk, csak hamar elmentem. Lehet, azért nem emlékszel – felelte gyorsan és kimérten, én pedig dühösen hozzávágtam a kabátját.
- Velem te ne szórakozz, ha dugtunk volna, arra azért csak emlékeznék! – kiáltottam dacosan, a szája sarkában pedig egy pimasz kis mosoly húzódott meg halványan.
- Na, mégsem olyan nagy tragédia, hogy hamar elsülök?
- Ezt mondtam tegnap? – léptem egyet hátra ijedten, mire ő szimplán bólintott. – Mi történt még?
- Nem feküdtünk le – szögezte le, mire hatalmasat sóhajtottam. – De nagyon le akartál.
- Óh, bassza meg… - kiáltottam fel a homlokomra csapva, és nekiálltam kotorászni a köntösöm zsebében cigaretta után. Mikor megtaláltam, vadul kattintgatni kezdtem a gyújtót, de remegő kezemmel képtelen voltam lángra lobbantani. – Segíts légyszi! – nyújtottam felé, ő pedig a szemeit forgatva átvette a szálat, amely kezeiben nemsokára életre kelve parázslani kezdett.
Megköszöntem, ő pedig pimasz mosollyal mért végig.
- Jó nagy kurva lettél, ugye? – bökte ki egy perc múlva.
- Mi közöd van hozzá? – néztem rá feszülten a köntöst szorosabbra húzva magamon.
- Csak érdekelt, hány fasz járt benned utánam – vonta meg a vállát, mintha nem is számítana. - Egyről biztosan tudok.
- Ha neked ez ennyire fáj, miért nem becsültél? – vágtam rá dühösen, és a földre pöcköltem a hamut, gondolván, úgyis én takarítok.
- Mit becsüljek egy ilyen senkin? – nevetett fel gúnyosan, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem.
- Igenis sok emberrel voltam. És tudod mit? Olyan élvezeteket élhettek át velem, amit még soha senkitől nem kaptak meg.
- Mióta ilyen nagy az arcod? – vonta fel az egyik szemöldökét. – És mire fel?
- Én… - kezdtem bele, aztán csak beleszívtam egy utolsót a cigarettába, és ingerülten rátapostam hófehér mamuszommal, mit sem törődve azzal, hogy hamus lesz. – nem szeretek senkit. Magamat meg aztán pláne nem.
- Engem szeretsz – bökte ki, én pedig felhorkantam, aztán próbáltam eltemetni a kicsinyességet, és végül így feleltem:
- Vágyom rád, Alton. Sokáig szerettelek. De most már csak vágyom vissza abba az állapotba, amikor ezt éreztem. Már nem szeretlek, és ez fáj.
- Mit rontottam el? – meredt maga elé, én pedig üveges tekintettel néztem rá. Hát nem érti?
- Nem törődtél velem eleget.
- Törődött más – köpte a szemembe kíméletlenül.
- És látod, mi lett belőlem! – szakadt ki, aztán zokogni kezdtem. Alton pedig csak ült, és nem szólt egy szót sem. Sírásom hangja megbontotta a feszültséget a szobában, az ő csendje azonban lassan építette is vissza. Aztán lendületesen felállt, és így szólt:
- Nekem… mennem kell.
Az ajtón kilépve sem nézett vissza, hogy legalább egy pillanatra is megszánjon, ahogy magatehetetlenül remegtem, kisírt szemeimet a kezeimbe temetve. De nem is bántam akkor. A szánalom lett volna a legfájdalmasabb, amit akkor tehetett. Így egyszerűen csak itt hagyott, mintha nem is láttam volna, mióta legutóbb veszekedtünk, és lemondott rólam. Ha eddig nem szégyellte tetteit, tudtam, hogy mától magát fogja okolni, ha egyszer is szembe néz a múlttal. De csak menekült. Én pedig megfogtam a telefonom, és lemondtam minden találkozót. Komoly kapcsolatra vágytam valaki mással.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Novella
· Írta: Securus
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 6
Kereső robot: 14
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Destiny
 · Kavics
 · Kovács Sándor
 · Kyramoon
 · Ravain
 · Sutyi


Page generated in 0.0813 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz