Vésőjét, szíve vezette büszkén,
S lelkében forgatta a nagy tervet.
Mi egész életére kiterjedt.
Olykor, tette-vette dolgát fürgén,
S vésett ajkakon még harc heve ég.
Az első világháborútól zeng
A vár, hol még a halál szaga keng,
Hol a hús, s vér volt az eleség.
Parancsszók koptak együtt a kővel.
E szent légkör, mi magához ölel,
Magadba emel, és körbe kerít,
Tesz bizonyságot a rég-sötétből,
Hogy a jó s szép, igenis elmélyül.
A szív a szívből szeretetet merít.