Ha tudnád hányszor merengtem el…
csodás, különös rejtelemmel
az érzések kusza láncán...
mert szívem vékony zománcán,
mint a nyers intelem,
átléptél hirtelen…
Ahogy sapkán a pamutbojt,
vonzza az éhes szürke molyt,
úgy igéz meg szemed mélye,
varázst-keltő tüneménye...
Nem is tudom, hogy mondjam el:
mint tejbe hullt víg karamell...
bájt, színt öntesz napjaimba,
mely átfon, mint fát az inda.
Megjegyzés: Susztár Viktoriának, 2016.