szörnyet zabál a test
míg el nem fárad
bűne ragozatlan
bár fokozni képes
rémes jövőt pingál
hajnali romálmok
hantján üldögélve
dülöngélve gurul
homályos foltok között
s rohadt alma ízét
hagyja maga után
sután kapkod holmi
befulladt remények felé
de odafent pislákoló
csillagok helyett
kerekre szabott
lámpák fénye vakít
hasít a szike
álomnak hittem
a valóságot
de fáj
*
II.
(a Semmi közepén)
a Semmi közepén
lelkem kufárkodik
magamban szorzok és osztok
sorsfonalam méregetem
választ követelek
engem ne hagyjon kételyek között
Senki
ígérek és visszavonok
mennyi az annyi
mert bizonyosság kell
kapaszkodó
hajszál is elég lenne
kézzelfogható
lehunyt szempillák alatt
alkudozom
madár röppen
a Semmi közepén
Gabriel
az őrangyalom
*
III.
(a gyűlölet-pillanat)
láttam a fenyőfa tetejét
éppen ablakig ért
a fájdalom naponta enni kért
makacs mód fonta körém ványadt karjait
válasz nem volt
zakatolt a miért
hajnalban ébredt gyűlölet-pillanat
átkot szórt félálomban
a pislákoló tudat
.
.
.
végül visszavitt önmagamhoz
hajam ráncigálva
láttam a fenyőfa tetejét
éppen ablakig ért
nincs bennem gyűlölet