Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Papírcetlik

, 33 olvasás, Demonkos , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Papírcetlikből jósolt. Mondhatnám: hülye vagy? Hogy a véletlenekben hiszel, és ezzel magyarázol valamit?
És mégis: talán a véletlen az, amivel leginkább megközelíthejük a sorsot.
A teremben nagy volt a csend. Később mindenki csak panaszkodott. Hogy neki így rossz úgy rossz. Ő meg csak türelmesen hallgatta. Nem szólt. Néha mondott valamit, de senki nem figyelt, csak folytatta a panaszkodást. Néha kedvem lett volna nekik odaszólni:
- Ugyan már! Mit panaszkodtok, hiszen mindenetek megvan!
De nem szóltam. Türelmesen hallgattam. Éreztem, ahogy a maga vállára veszi mások problémáit. Nehéz volt. De bírta. Hitte. Hitt abban amit tesz, vagy amit nem tesz. Mert tényleg: nem tett semmit, csak hallgatott. Hallgatott mint a sír. Tudta. Tudta, hogy hiába. De tette. Csinálta. Ilyen volt ő. Mindenki megtisztulva ment el onnan, és koszosan jött vissza.
Hiába. De talán volt értelme. Még ha nem is úgy, ahogy ő gondolta volna, hogy kéne hogy legyen. De csinálta. Bírta tovább. Később egyre kevesebben jöttek hozzá. De csinálta. Bírta.
Egyszer feladott mindent. Mindent abbahagyott. Aztán elkezdte előlről. Azóta is csinálja. Rendületlenül.
Mindig ugyanazt, de mindig másképp. Ebből nyerte a hitét. Ebből nyerte más is a hitét.
Unta. Láttam rajta, hogy unja. Mások nem. Ők csak panaszkodtak tovább. Rendületelenül.
Papírcetlikből jósolt. De a papírcetliknek igaza volt. Talán az egyetlen, amivel megközelíthetjük a sorsot, a véletlen. A nagy véletlenek. Nagy egybeesések.
Mindig azok az élet szép pillanatai, amikre előre nem számítunk. Amire számítunk, az nem jön el soha. Mert nincs itt az ideje. És mi azt nem tudjuk. Nincs időérzékünk. Sajnos.
Ha tudnánk, nem számítanánk semmire. Se haszonra, se kárra, se sikerre, se balsikerre.
Mert nincs időérzékünk. A mai embert meg kellene tanítani arra, hogy várjon. Nem fogvicsorgatva, hanem elégedetten. De ezt nem lehet csinálni. Csak aki elégedett, annak jön el minden. Elégedetten. Azt jelenti: nem kell várni, mert mindenem megvan. Nincs semmim.
Na jó azért kell valami. De nem. Semmi nem kell. Épp ez az. Hisz mindenem megvan.

Régóta gondolkodom azon, mi az: Előlről. Nem várni semmit. A mostban élni. Előlről.
Mindig csak előlről. Minden nélkül. Nem lehet elkezdeni, és nem lehet abbahagyni.
Most. Ez a szent pillanat. Pillanatonként élni, és csak a következő láncszemre figyelni.
És így: ezzel előlről kezdeni az egész életet. Nem lehet. De muszáj. Mert csak így érdemes.
Otthagyni mindent. Munkahelyet, családot, barátokat. És előlről kezdeni. Mindig ugyanazt.
A ma embere képtelen erre. Most ehelyütt mindegy hogy a mai emberről eddig mit mondtak mások.
Nem fogvicsorgatva húzni tovább azt az igát melyet nem a mi sorsunkra szabtak. Hiszen: ha már eddig eljutottál, hát folytasd tovább. Mondják az egyenes emberek.
Nagy fenét. Abbahagyni. És előlről kezdeni. Csak ennek van értelme. Aki ezt nem érzi, az vagy hülye, vagy elégedett. A kettő között nagy különbség van. Mert aki hülye, az lehet elégedetlen, de erre nem döbben rá. Míg aki homályosan érzi, hogy valami nincs itt rendben, az küzd, kritizál, szenved. Az ilyeneket szokták kiközösíteni a hülyék. Mondván: -Jó ez így!
Mit panaszkodsz? És nem érzik, nem értik, hogy mi a baj. Aki gondolkodik az érzi.
Na nem azon gondolkozik, hogy kit használhatna ki a saját előnyére, hanem azon, hogy itt valami nincs rendben. Nem kell a pszichológiához fordulni ahhoz hogy valaki ezt értse, lássa. Segíteni nem lehet. Mindent egyedül kell. Ez a veszélyes a változásban, hogy nincs senki melletted. Csak te magad. Mert a te problémáidat egyedül te ismered a legjobban.
Tapasztalni kell. Tanulni kell. Van ami sohasem ismétlődik, ezt érezni kell. De minden ismétlődik. Nehéz megtanulni azt, hogy az érzéseink ismétlődéséből tanuljunk. Pedig talán ez a legegyszerűbb. Az ösztönös tudás. Amit egy gyermek is tud. A gyermek az még tud mindent. Többet mint a felnőtt. Igen, ezt így ki merem jelenteni. Látja a felnőtt világ értelmetlenségeit, tudja a felnőttek ostobaságait, és kérdéseire nem kap választ. Persze, hogy fellázad, vagy kényszerűségből alkalmazkodik. De az értelmes felnőtt az egészen más.
A felnőtt ember értelmes lény.
Aki felnőtt, és aki a gyermeket magában felnevelte, az nem lehet, türelmetlen, buta, éretlen.
Aki felnőtt az gondoskodik magáról, és felelősséget vállal mindenért, azért is, ha rosszat tesz.
És aki felnőtt, az érti a gyermeke nyelvét, akkor is ha a gyermek még nem is tud beszélni.
Továbbá érti az állatok, és a növények, és a természet hangjait. Az Isteni ember. Mindenki lehet az, aki kellő hangoltsággal bír. Persze nem mindig. Aki mindig az tud lenni, az megvilágosodott. De olyan sincs, aki egy pillanatig ne tudná ezt átélni. Mert a gyermek belül él, és kapcsolatban van Istennel.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Jegyzet
· Írta: Demonkos
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 26
Regisztrált: 0
Kereső robot: 65
Összes: 91

Page generated in 0.0428 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz