Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Hajdanában-danában

, 48 olvasás, Sutyi , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

Falusi történetek

Rekkenő hőség volt. A levegő szinte vibrált. Még egy icipici eltévedt kósza szellő sem adott valamelyest enyhet. Az égen hófehér bodros bárányfelhők úsztak nagy nyugalomban, s eszük ágában sem volt, hogy a tűző napsugaraknak útját állják. Minden Isten teremtménye csak arra vágyott, hogy valami árnyat adó helyen elrejtőzzön.

Beszaladtam az utcai szobába, s az ablakra rajzszegezett indigó papír adta félhomályban előkerestem egyik kedvenc könyvemet, az Egri csillagokat, s ki akartam osonni a kert végébe a körtefa alá olvasni. Alig húztam be magam mögött a veranda ajtaját, a pékség felől apám hangja állított meg:
- Gyere csak kislányom! Lenne itt egy kis munka - s amint ezt kimondta azzal együtt egy zsákot nyomott a kezembe.
- Beszéltem a Sanyival a téeszcsé agronómusával, s megkértem, hogy engedje meg, hogy egy zsák répalevelet szedjünk a határban.

Nagyon nem volt ínyemre, hogy a kellemesnek remélt időtöltés helyett a tűző napon répalevelet szedjek, de apámnak nem lehetett ellent mondani.
A család egyetlen férfibiciklije – mint használaton kívül, mindig – ott árválkodott a ház melletti széles szekérbejárón, a szomszéd ház falának támasztva. Odamentem a biciklihez, s rácsíptettem a zsákot a csomagtartóra, de mielőtt átvetettem volna a jobb lábamat a férfikerékpár váza alatt, apám hangja újból utolért:
- Gyere csak vissza bogaram! Azt talán mondanom sem kell, hogy egy répának az összes levelét ne tépd le! Igaz, így sokkal gyorsabban végeznél, de a répa elpusztulna. Hagyd élni! Minden egyes répának csak a legalsó két-három levelét vedd le.

Nem túl jókedvűen elindultam tehát a határba, s mire kiértem, a dűlőúton már szédelegtem a tűző naptól, mert árnyékot útközben egy fikarcnyit se találtam. A vézna, poros felső testemen végig folyó izzadságcseppek girbe-gurba vonalak alakjában hagyták ott nyomukat. A répatábla harmadáig betoltam a biciklit, majd eldöntöttem. Csak egy gondolat motoszkált az agyamban, hogy milyen jó is lenne most az árnyasban olvasni. Igyekeztem minél gyorsabban végezni, ezért ide oda szökdécseltem a répák között, s apám utasítását betartva tépkedtem az alsó leveleket.
Számomra is meglepő gyorsan megtelt a zsák. Bekötöttem madzaggal a száját, átvetettem a csomagtartón, s nagy boldogan indultam hazafelé.

A ház melletti széles kapu teljesen kitárva várt rám. Betoltam a biciklit, ledobtam a zsákot az udvarra, a biciklit pedig a falhoz támasztottam.
Még éppen annyira futotta az energiámból, hogy bekiabáltam apunak a pékség ajtaján:
- Megjöttem! - s azzal uzsgyi, indultam volna hűsölni. De nem túl sokáig élvezhettem ezt a felhőtlen boldogságot, mert a hátam mögött megint megszólalt a szigorú hang:
- Gyere csak vissza kislányom!
Rosszat sejtettem, s amint visszakullogtam, s megláttam apám arcát, már biztos voltam benne, hogy valami nagyon nem stimmel.

Mindez már fél emberöltővel ezelőtt esett meg, de még most is, ahogyan visszagondolok rá, élesen kirajzolódik előttem minden egyes mozzanat. Apám komor, szemrehányó arca, ahogyan bal kezével maga mellé húzza a répalevéllel látszólag teli zsákot, majd ahogyan a jobb öklével belenyúl a zsákba, s egyetlen mozdulatával az én keservesen megszedett répalevelem a tizedére zsugorodik, szinte elvész a zsák alján.
- Na, most kicsim, szépen visszabiciklizel, s amúgy tisztességesen megtömöd a zsákot.

Megszégyenülten, egyetlen zokszó nélkül kullogtam vissza a biciklihez, és akkor, ott, egy életre megtanultam a leckét.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 62
Összes: 72

Page generated in 0.0416 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz