Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 3. rész

, 44 olvasás, Sutyi , 5 hozzászólás

Ezerszín

1. epizód: Meglátni és megszeretni.


Ez volt az első alkalom, amikor közelebbi kapcsolatba került egy kínai emberrel. Nem is leplezett kíváncsisággal mérte végig a lányt. Susie magas volt és vékony, erősen kiugró arccsonttal, jellegzetesen ferde vágású, keskeny résnyire nyíló szemekkel. Talán csak a haja volt a várttól eltérő, mert göndör fürtökben keretezte arcát. Fiatalabb volt, mint ők, talán épp egy generációnyi korkülönbség lehetett köztük. A mosoly mintha veleszületett vonása lenne, szinte sohasem hagyta el az ajkát. Az a típusú nő volt, aki ezzel a bájával mindenkit le tudott venni a lábáról.
Gábortól hallott már róla, mint kedvenc kolléganőjéről, s most – már az első találkozáskor - megérzett valamit kettőjük cinkos kapcsolatából, amely kissé féltékennyé tette.

Az első kínai ebédje kisebb malőrrel indult, mert nem volt felkészülve rá, hogy itt bizony az éttermekben általában nem tartanak nyugati vendég részére kanalat, kést, villát, így kénytelen volt az evőpálcikákkal próbálkozni, aminek az lett a következménye, hogy a gyomra majdnem üresen maradt.

Amikor az étteremből hazafelé indultak, a kijáratnál megdöbbenve torpantak meg, mert az utcán féllábszárig érő víz hömpölygött.
Míg ebédeltek, szinte a semmiből előtűnve, kisebbfajta tájfun keletkezett - ami itt gyakori -, s ők már csak az özönvízszerű eső ajándékát láthatták. Ez a természeti jelenség itt olyan hétköznapi, mint otthon egy kiadós nyári zápor. Az utcán legtöbben egyszerűen lekapták a cipőjüket - még azok is, akik öltönyt viseltek - feltűrték a nadrágjuk szárát és úgy gázoltak a koszos lében.
Nekik nem volt ehhez kedvük, és szerencséjükre Susie megmentette a helyzetet, visszament az étterembe, és két-két műanyag zacskót kért, melyeket a lábukra húztak.

Késő délutánra az utakon hömpölygő víznek már nyoma sem volt. Elnyelték a csatornák, és felszippantották az ezer ággal tűző trópusi napsugarak, s csak néhol emlékeztettek rá a színes lampiondarabok, a letört faágak, a szétázott papírhulladékok és persze az őrült magas, fullasztó páratartalom.

Estére meghívták őket a kollégák vacsorára és bár nagyon álmos volt - a biológiai órája már késő éjszakát jelzett -, mégis úgy döntött, hogy hallgat Gáborra, s becsapva az érzékeit, kitolja a délutánt az éjszakába, így a szállodai lustálkodás helyett inkább városnéző sétára indultak.
Amikor Gábor elküldte neki a repülőjegyet, nem is titkolt szándéka az volt, hogy elvarázsolja őt egy egzotikus kínai utazással, hogy bepillanthasson az itteni életbe, s megismerje a várost ahol majd talán élni fognak. És persze a kínai kollégákat.

A város - Guandong tartomány székhelye – bár sosem volt a császári dinasztiák székhelye, ám Kína ipari és kereskedelmi központja, s nem utolsósorban a kínai rockzene fellegvára. Ezért gyakran mondják róla, hogy több szórakozási lehetőséget kínál, mint látnivalót. Persze a felhőkarcolók között megmaradtak a régi templomok is, például a "fiúi szeretetnek" szentelt buddhista szentély, amelyet i. e. IV. században alapítottak, valamint a város legmagasabb pagodája, a nyolcszögletű Huata (Virág pagoda).

Az idő rövidsége miatt taxival indultak a várost felfedező útra. Pechjük volt, Gábor a szállodában felejtette a mobilját, így nem tudott segítséget kérni a kollégáktól tájékozódásukhoz, a taxis pedig egy kukkot sem értett angolul. Talán, hogy szabaduljon tőlük, s a kellemetlen helyzettől, letette őket egy utcasarkon, egy romos épület előtt - jó pár kilométerrel a kiindulási ponttól - a kezével útba igazítóan intve, hogy merre induljanak, s azután gázt adott és eltűnt. Már maga az épület is gyanús volt, de ahogy jobban körül néztek, a környék riasztóvá vált, ugyanis az épületet megkerülve egy szűk kis sikátorban találták magukat. Földszintes, málladozó vakolatú épületek között, hepe-hupás macskaköveken botladozva, végre az utca végén megpillantottak egy fabódét, mely előtt pár ember ácsorgott. Közelebb érve kiderült, hogy ez valamiféle utcai „büfé”, ahol furcsa megnyúzott állati tetemek lógtak szép sorjában felakasztva, hurkapálcára felfűzött, még élő, kalimpáló lábú skorpiók társaságában. Az illattól, ami a faszenes parázs körül terjengett felfordult a gyomruk. Tudták, hogy itt útbaigazítást nem remélhetnek, ezért felgyorsították lépéseiket, s röpke két óra múlva, amikor megpillantották a felhőket böködő Pearl River Towert, már tudták, hogy csak toronyiránt kell menniük, s hamarosan hazatalálnak.

A városnéző séta balul ütött ki, így már csak annyi idejük maradt, hogy felfrissítsék magukat, átöltözzenek, a szálloda előtt várt rájuk a céges autó, mely a vacsora helyszínére szállította őket.
A folyóparton haladtak. A városra már sötétség borult, de a folyóparti felhőkarcolók, hidak fényei visszatükröződtek a vízben. A látvány olyan gyönyörű volt, mintha ezernyi csillag költözött volna le a földre.

A folyó egyik oldalága által bekerített kis szigeten lévő szállodába szólt a meghívás.
Amikor beléptek a hetedik emeleti különterembe rajtuk kívül már mindenki ott volt, s az egyetlen nagy, kerek asztal körül ültek. Az üdvözlések után helyet foglaltak. Egyedül Susie volt ismerőse a társaságban, aki kettőjük között foglalt helyet. Kínában szokás, hogy a vendég mellé mindig egy helybelit ültetnek, aki megmutatja, hogyan kell elfogyasztani a különböző fogásokat. A vendégek soha nem önállóan rendelnek az étlapról, hanem közösen.
Az ételeket a személyzet a dupla kör alakú asztal felső részére helyezi. Ez a felső rész nagyjából fele olyan átmérőjű, mint az alsó és elforgatható, így mindenki maga elé fordítva vehet az ételekből. Az egyes tálakban a húsok apró darabokra vágva, fűszeres szószban vannak. A rákokat, és a kagylókat viszont a saját páncéljukban tálalják. Elmaradhatatlan tartozéka az étkezésnek a tea, mely néha gabonából készül, de a legkedveltebb a jázmin tea.
A sok érdekesség kissé elvonta a figyelmét, de nem tudta nem észrevenni, hogy Gábor és Susie egész vacsora alatt szinte csak egymással voltak elfoglalva.
Gábor már negyedik hónapját töltötte Kínában, s hétvégenként gyakran együtt kirándult a lánnyal, látszott, hogy nagyon összebarátkoztak. Rosszkedve lett, de mindez csak egy rövid ideig tartott, mert Paul, az egyik angol nemzetiségű főnök – a vacsora végeztével – odafordult hozzá:
- Nóra, ha megengeded, mutatnék neked valami érdekességet, amit még biztosan nem láttál.

Elindultak a kijárat felé.

Mielőtt még kiléptek volna az épületből, a lobby egyik oldalfolyosóján lévő terembe nyitottak be. Szóhoz sem tudott jutni az ámulattól!
A hatalmas helyiségben ezerféle élő állat várakozott megadóan sorsára, hogy majd elkészítve, valamelyik vendég tányérjában érjen véget élete. Voltak itt teknősbékák, cápa, krokodilok, hatalmas rákok, kígyók, skorpiók, különféle bogarak, kagylók, osztrigák, hogy csak a legkülönlegesebbeket említse.
- Tudod egy kínainak csak az a friss hús, amit ő maga választ ki az élő állatok közül, s ezt készítik el neki - mondta Paul.

Mire végére értek a kicsit megrázó kulináris kalandnak, kellőképpen elfáradt fizikailag, csak a lelke s az érzékei voltak pattanásig feszülve. Alig várta, hogy visszaérjenek a szállodába, s az ajtón belépve magából kikelve esett neki Gábornak:
- Nem tudom, hogy képzelted, hogy kész tények elé állítasz? Nem kellett volna idehívnod, ha közted és a kínai kolléganőd között valamiféle kis liezon van. Tudod, hogy ez milyen megalázó nekem?
- Csak nem képzeled Nóri, hogy közöttünk Susie-val szimpátián kívül más is van, hiszen bármi kis apróság miatt a kínaiak engem rögtön kirúgnának. Itt teljesen más az erkölcs, mint Európában. Egyébként is, az apja lehetnék és a főnöke is vagyok. Ő csak egy nagyon kedves lány, aki sokat segített nekem. Ne haragudj, ha a kelleténél jobban magadra hagytalak.

A fürdőszobában még dúlt-fúlt, de mire kilépett a nappaliba, az asztalon egy üveg jégbe hűtött francia pezsgő várt rá.

Koccintottak a viszontlátás örömére, s mire megitta az italát kellemes bódulatot érzett.

Arra nem is emlékszik, hogyan jutottak el a hálószobáig, csak arra, hogy még látta a hálószoba ablakán keresztül a villódzó, lüktető, nagyvárosi fényeket, és a szálloda cégéréről beintegető aranyozott főnix madarat, de azután eltűnt a körülötte lévő világ, csak ők voltak ketten és a szerelem.

Folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 0
Kereső robot: 65
Összes: 87

Page generated in 0.0411 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz