Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Árnykergető

, 310 olvasás, Lonci , 6 hozzászólás

Elmélkedés

Üldöz az árnyékom,
mindenben meggátol,
makacsul utánoz,
ha lépnék, elgáncsol.

Régen csak követett,
nevettem, nevetett,
ha karom emeltem
utánzott félszegen,

még hajam fúvását
is, lábam mozdását.
Ezüst holdfényben
és arany napfényben

lépteim követte,
alakom felvette,
néha hosszan elnyúlt,
vagy kicsiként megbújt,

táncolt lépteimben,
keringőzött fényben
négyfelé szétválva,
hol magában állva,

de mindig mellettem,
társammá neveltem!
De a kocka fordult,
ő ellenem mordult!

Hogy pontosan miért?
Nem tudhatom azt én.
Tán megharagudott,
vagy megsértődött, ott

hol lába nyúlik
és szépen elfekszik,
lábamból kinővén.
Már nem társam többé,

mert üldöz árnyékom,
mindenben meggátol,
makacsul utánoz,
ha lépnék, elgáncsol.

Bp.2005.04.17.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Lonci
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 307
Regisztrált: 1
Kereső robot: 23
Összes: 331
Jelenlévők:
 · Déness
 · gazzo


Page generated in 1.8757 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz