ránk nézek és hallgatom magunkat beszélni a valóságunk valóságra húzott hologram a fele sem igaz csak áltatás kifinomult önseggnyalás arról mennyi mindent vittünk véghez mennyi mindent felépítettünk mennyi tudást gyűjtöttünk mennyi világot fedeztünk fel mennyire messzire értünk a szeretet és élet nevében csak közben ötért megöltünk tizet magunk alá gyújtottunk szívem és oda szartunk ahol enni szoktunk a napok meg egybefolynak de ha csinálhatnánk egy időgépet és újra ott lennénk a koponyák hegyén még ezzel a tapasztalt aggyal is mi lennénk akik kockát vetnek a vörös palástért és isznak miközben az a szerencsétlen keresztet cipel és elfertőződnek a sebei a töviskorona alatt a sok véres hajszáltól a kedves vezetőnk pedig csak pattogna mint egy szadista törpe szöget kérne meg kalapácsot de talán még anélkül is jó alaposan beverné krisztusnak szigorúan a kereszténység védelmére
dehát isten majd úgyis mindent megbocsát nekünk hisz ez a mestersége