Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A slamasztika 3.

, 140 olvasás, Aevie , 7 hozzászólás

Ezerszín

3.

Az életben vannak olyan pillanatok, amikor egy nőnek szorgalmasan hallgatnia kell, mégpedig éppen amiatt, hogy tévedése minél kisebb emléknyomot hagyjon a világban. Csakis az összkép tökéletessége miatt.
- Kurva életbe, Jack! Ötvennégy férfi bámulta meg a seggem, siess már!
És az életben vannak azok a bizonyos pillanatok, amikor egy nőnek szorgalmasan hallgatnia kellene, ám képtelen rá.
- Most számoltad? Komolyan? - Jack eddig hajolt, a percek elteltével előbb kissé szerencsétlen térdroggyasztással tartotta magát, mostanra már térdelt. Előttem. Arca annyira pökhendi volt, hogy ha nem a nyílt utcán lettünk volna, a pavilonok koszlott műanyagfüggönyei árnyékában, beletapostam volna a szájába. Így… halkan fújtam, ahogy a mérges cicák a labradorokra – bár ha már állatokhoz hasonlítom magunkat: Jack farkas. Az az átváltozós fajta. Gyönyörű, amíg a telihold be nem üt. Minden szürkület ott motozott az íriszében, ahogy most rám nézett. A férfiak bezzeg képesek befogni, amikor égetően fontos. Nyugodt vonásokkal fordult a zár felé.
- "Grande mortalis aevi spatium"* – Mert egy nőnek fontos, hogy övé legyen az utolsó szó!
Jack ekkor elejtette a szerszámát, aztán minden izmát megfeszítve magasodott fel. A térde nyikorogva roppant, ahogy kissé felém fordult.
- Szóval beleírtad a beszédedbe? Hogy lehettél ilyen ostoba, Jane?
- Gondoltad volna valaha, Jack, hogy egy nap majd ostobának hívsz?
- Azt sem gondoltam volna, hogy képes leszel egy percen belül ötvennégy férfit megbámulni!
- Inkább azt nem gondoltad volna, hogy egy percen belül ötvennégy megbámul!
-… Most akkor bedugod, vagy sem? - És a nőnek elég a győzelem silány látszata.
Jack behúzott farkas-farokkal hajolt le újra.
- "Grande mortalis aevi spatium"* – fújta a kulcslyukba. - Még nem értheted, Jane. Még csak virág vagy – pillantott hátra – élénk, kirobbanó, és olyan – a tökéletes szót kereste: mérgező, nem beszélhetsz a halálról, ha épp az életről kellene.
És a felismerés, amely rendre a női lélek legmélyébe hasít: a férfi mindig is okosabb lesz, akárhány százzal is verünk rájuk mi emancipuncik publikáció számban – mondjuk ennek azért nyilvánvaló az oka: mi más dolguk is lenne…? A hajamat vakartam, amit nem kellett volna, mert be volt lőve az ünnepséghez, de mégis mit számított, ha a ruhám még mindig tocsogott a vértől. A lényeg, hogy újra kellett írnom az előadásom szövegét,  mert Jack-nek most is igaza volt.
- Nyugi, a behatolás mindjárt kész. Lezuhanyzol és átírjuk – válaszolta a kilincsnek, mert a férfiaknak a győzelem színtiszta valósága kell. Bár jobban teszik, ha csak elsuttogják…
- Tanszéket váltok – rántottam meg a vállam, amit nem vett komolyan. A lyukban való matatás most már konvergensen determináltnak tűnt.  Ami jó, csak vita híján sajnos megint agyamba vágott a vérzés gondolata.
- Mi lesz már, Jack?
- Mivel mi lesz?
- Engedj ide – nyomtam odébb vállait, és kezembe vettem a Hello Kitty-s csatokat, hogy na, majd én! Ám Jack visszalökött, és egyre gondolva néztünk egymásra.
- Hol a gyerek???
Talpra ugorva kapaszkodtunk egymásba, megrettenten nézve körbe az autók elsuhanásától hangos útszélen. A halál jeleit kutattuk: gázolás, gyermekrablás, tiprásos halál, villám – meteor – repülő zuhanásos, illetve egyéb végzetes baleset.



* Tacito, Agricola, III
A folytatást quentin-nél keresd...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 306
Regisztrált: 2
Kereső robot: 18
Összes: 326
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1859 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz