Éjről éjre valósággá álmodlak.
Nem várom, hogy ébresztgessen a holnap.
Amíg alszom itt vagy, érzem, nézel rám,
kék szemed ragyogó éji szép fáklyám.
Valóság vagy? Csak úgy nem tünhetsz már el.
Hajnal felé a szél rólad énekel.
Karjaidat magam köré álmodom
mindaddig, míg bús szívemen átoson
a fájó de józanító valóság:
lehetetlen - már hiába várok rád...