Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A múlt csendje

, 26 olvasás, starics ibolya , 1 hozzászólás

Elmélkedés

A hegytetőről ha lenézek,
a messzeségben égnek
a fények, az ég sötét
fejem felett, s a völgyben
lent, hallgat a csend.
Eddig kapaszkodtam
fel a csúcsra,
s ha visszanézek
a megtett útra
a mélységet köd s pára
takarja, s a csend hallgat
alatta.
Az út hosszú volt, rögös,
bár voltak álmok és örömök,
a csúcshoz közel az
ég, a cél. Hidegen
hallgat a mély.
Felettem a végtelenség
sötétjén át,
csillagpor száll láthatatlan
léptek nyomán. Kik
járhatnak e csillogó utakon?
Elhunytak égbe tartó reménytelen
serege? Arkangyalok lépkednek
a földre le?
Vagy az ördög settenkedik, rossz
lelkekre leselkedik? Magányos út ez,
rajtuk járnak a vágyak, messze
tűnő álmok, a csillagok hideg
fényű útján a végtelenben,
elfeledve a múlt csendjében
elveszve.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: starics ibolya
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 4
Kereső robot: 62
Összes: 105
Jelenlévők:
 · Aevie
 · ÉvIda
 · mermaid
 · Sutyi


Page generated in 0.1156 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz