Hideg követ gördít a szél.
Ott, hol az eltört fűszál hadakról, vadakról mesél.
hol nemrég erdő, ott most pusztaság,
ott hol csak a görbe fákat húzta a lustaság,
Most hideg acél és akarat,
ezekkel ledöntök bármilyen falakat, hisz fegyverem pár száz csont és sok ezer penge,
Itt mindennek megvan a rendje, így a diadal nem lehet gyenge,
ezekkel megtartok hegyeket, tavakat.
Nevetve néz a tékozló vihar.
Ott, hol egy kígyó sem meltóztassék arra hogy megmar,
egyedül kíván a szükség hősöket, és a hajnali órákban már nincs bennem gyűlölet.
Ott hol már az éberség elhagy, öntudatlan cselekszem,
de nem félek mert őrangyalom fogja kezem.
Fényét felém emelve, dühét a rosszakra eresztve tettrekész,
de velem mindig gyenge.
Varom a pillanatot, hogy köszönetet mondjak.
Egy szál virággal emlékeket hozzak, a buta élet földi dacáról,
ott, hol megmentett Hádész hadától, lelkem bárdjától, és úgy nézzek tovább a világra,
ha mellettem van halhatatlan vagyok, és szememben az ő szeme fénye ragyog.
Online látogatók:
Látogató: 78
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22 
Összes: 101
Jelenlévők:
