Szeretem az ősz halk rezdülését,
míg zizegnek a falevelek,
nézem a ruhájuk perdülését:
ámulok, milyen elevenek!
Köröttem lenge szellő sündörög,
egyszer csak váratlan megvadul,
villámok cikáznak és mennydörög,
esni kezd, hull szakadatlanul.
Fénylő cseppeken a nap mosolyog,
lombokon szétfolyó tarkaság,
levelek ághintája imbolyog,
felborzolt avarban kuszaság.
Színes álmaim a földre hullnak,
az elmúlás szelét megérzem,
őszi fények hajamra simulnak,
s én beleszédülök egészen.
Az égbolt csipkés felhőt terelget,
tengerkéksége átszivárog,
káprázata hozhat még szerelmet,
addig tavasz jöttére várok.
Megjegyzés: Ligeti Éva, 2017.09.19.