Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Gyökértelenül

, 347 olvasás, Sutyi , 9 hozzászólás

Elmélkedés

Az eszével tudta, hogy a tárgyak nem jelentenek semmit, hogy felesleges ragaszkodnia hozzájuk, mégis gyakran megesett vele, hogy a kezébe vett egy-egy tárgyat, amely valamelyik szerettének a kedvence volt, vagy valamelyik utazásáról hozta magával.
Mindegyik emlékeket hordozott, s gondolatokat ébresztett benne, de ugyanilyen állhatatossággal ragaszkodott a megszokott szűkebb-tágabb környezetéhez, az otthonához, a hazájához, ezért egyértelmű „nem” volt a válasza barátnője kérdésére, hogy el tudná-e képzelni, hogy külföldön éljen.
Mindkettőjüknek külföldön éltek a gyerekei, az ő helyzete annyival volt könnyebb, hogy a két gyereke közül csak az egyik, de persze egyáltalán nem ezért gondolta azt, hogy nem lenne képes máshol élni. Fiatalon biztosan sokkal könnyebb mindez, hiszen hajtja az embert a kalandvágy, no és ha még ráadásul Ámor nyila is eltalálja?
Időnként értetlenül olvasott a társkeresőn egy-egy levelet, melyet feladója angolul írt, s amelyben ismerkedési szándékát fejezte ki. A kezdeti érdeklődés pár levélváltás után lelohadt, hiszen idegen nyelven még beszélgetni sem olyan könnyű.
A pár év alatt-amióta keresgélt-természetesen sok mindent megélt már.
Az egyik ilyen eset, három évvel ezelőtt, kisebb fejtörést okozott neki, s a döntést nem is volt olyan könnyű meghoznia.
Ádámot is az egyik társkeresőn ismerte meg. Az hamar kiderült, hogy külföldön él, így már eleve nem adott sok esélyt a kapcsolatuknak, de miután szimpatikusak voltak egymásnak, hetente egyszer-kétszer levelet váltottak, majd skype-n beszélgettek hosszasan.
Szerette az embereket, s érdekelték az emberi sorsok, különösen azok, amelyek a történelem viharában valamiféle törést szenvedtek. Nagyon erős volt benne a nemzeti identitástudat, s izgatta, hogyan képes valaki felnőttként más országban, teljesen idegen kultúrában gyökeret verni. Már nem volt egészen gyerek, s az 56-os szabadságharc kapcsán jómaga is átélt szívszorító történeteket. Benne élt ebben a már-már történelmi korszakban, s hősöknek tekintette azokat az embereket, akik ki mertek állni hazájuk szabadságáért, s a bukás után-hitvallásukért- menekülniük kellett, s új életet kezdeni idegen földön.
Ádám is 56-os disszidens volt.
A forradalom idején kezdte az egyetemet, és az események magukkal sodorták, így nem volt kérdés, hogy a barátaival Ausztriába szökjenek. Pár hónap után őt egy északi országba irányították. Megtanulta a nyelvet majd az orvosira jelentkezett, ahova fel is vették. Az egyetem elvégzése után megnősült, gyerekei születtek, élte az életét, míg nyugdíjba vonulása előtt pár évvel a felesége meghalt. Volt egy rövid kapcsolata egy orosz nővel, majd úgy döntött, hogy a hátralévő éveket csakis magyar nővel éli le. Így regisztrált egy magyar társkeresőn. Talán egy évre rá találkoztak. A furcsasága az volt a történetnek, hogy már vagy fél éve társalogtak szinte minden nap, amikor véletlenül kiderült, hogy Ádám abban a városban él, ahol a gyerekei is éltek, s ahova éppen utazni készült.
Bár ő sosem hitegette Ádámot azzal, hogy valami komoly lehet közöttük-éppen a távolság miatt- időközben nagyon jó barátok lettek, és a férfi egyáltalán nem is titkolta, hogy tetszik neki, így megígért egy randevút.
Kiutazása utáni első hétvégén Ádám, illendően két csokor virággal megjelent a ház kapujában, s annak rendje módja szerint elkérte a nagymamát a gyerekétől.
Kellemes délutánt töltöttek el az óvárosban, a tengerparton, majd nyár lévén, az éppen három napos svéd nyár egyik napja-ahogyan itt viccesen aposztrofálták a nagyon rövid esőmentes időszakot - a randit egy kávézó teraszán fejezték be, ahol Ádám elmondta neki, hogy életben még jobban tetszik neki, mint a virtualitásban, és megkérdezte, hogy el tudná-e képzelni az életét úgy, hogy minden évben pár hónapot a messzi északon töltsön vele.
Ott nem tudott válaszolni, mert váratlanul érte a kérés, gondolkodási időt kért.
Ádám hazavitte, majd a ház előtt, mielőtt kiszállt volna az autóból, annyit mondott:
-A döntés a tiéd!
Odahajolt, hogy búcsúzásképpen két puszit adjon Ádámnak, aki hirtelen szájon csókolta, majd zavartan, mentegetőzve csak annyit mondott:
-Ne haragudj, már olyan régóta vágytam rá, hogy megcsókoljalak.
Ez volt az utolsó beszélgetésük. Ő többé nem hívta a férfit, mert tudta, hogy egy idegen országban nem lenne képes élni, gyökértelenül.
Ádám pedig betartotta a szavát és elfogadta a döntését.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 13
Összes: 22
Jelenlévők:
 · zitaolah


Page generated in 0.0402 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz