Állni csak, lelkem halkan kitárni,
majd beengedni az energiát.
Most beszippantom, jöjjön bár bármi,
éppen megélni szívem jobbikát.
Fülembe jutva agyamon végig
rezdül át testemen a katarzis,
sóhajom felhallatszik az égig,
most béke van és fülel a hang is.
Kielégülés taván lebegek,
nem kérek most semmi más egyebet!
Egy fűszálon lebeg a harmatcsepp,
óhaja se nem több, se kevesebb,
mint hogy ragyogó szivárvány legyen
a Nap által érlelt sóhaj-hegyen.
Én is ily parány szeretnék lenni,
a mindenségben vígan lebegni,
egyként is vígan élni mind között,
ahová a boldogság költözött.