Aszfalthoz sült a szeptember vége.
Forr még a levegő. Felnézek az égre:
reszketve ontja izzó leheletét
napunk egész addig, míg nem jön a sötét.
Ernyedt falevelek várják bús sorsukat
még zöld a legtöbbjük, még életet mutat.
De néhányuk széle már perzselt és halott
- én is velük érző holt kis levél vagyok.
Ha eljön az időnk - hisz vége a nyárnak,
ha a kertek alatt őszi dalok járnak,
a napok fakóbbak, szívek üresebbek,
lassan porba hullunk, én és a levelek.