Ülök a kis fa-padon s reád
emlékezem:
Mikor először megpillantottalak,
kicsiny gyermek voltam,
s karodba zártál.
Tekintetedbe néztem,
s örökre szívembe zártalak.
Ahogy jöttek-
mentek az évek,
te öregebb lettél,
s egyre jobban vártál,
arcodon öröm sugárzott, ha láttál.
Öledbe kuporodva
mesédet napestig hallgattam.
S számtalanszor füledbe
súgtam, mennyire szeretlek.
Aztán beteg lettél
s nagyon féltettelek.
Most már nem vagy velem,
de reád emlékezem.
Megjegyzés: 1999. április 26.