Volt egyszer egy kicsi "Vuff",
csöppet kajla, nagyon csúf.
Csúszott, mászott szegényke,
mert földre lába nem ért le.
Hasán billegett, ha ment,
nyállal mindent össze kent,
ruhát, falat, papucsot,
s ha orrára bukott,
a szőnyeget megrágta.
Szedte-vette kutyája.
Megszerettük mégis nagyon,
mert tudott menni a falon.
Mondom, fura kutya volt,
sosem állt meg, csak loholt:
körbe-körbe, föl és le,
jobbra-balra, keresztbe.
Lerajzolom, ide nézz!
Kell neki has, láb és kéz.
Keze is volt. Nem mondtam?
Elfért a két markomban.
Kajla füle volt, három!
Túl ért minden határon.
Hogyha futott, lebegett,
elérte a kék eget.
Néha almát is szedett!
Ha te mindezt elhiszed,
neked adom, a tied!