Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Édesanyám egyetlen reményem

, 196 olvasás, Csomor Henriett , 2 hozzászólás

Gondolat

Úgy érzem sárban taposok.
Gyönyörű napsütés rám cáfol,
gúnyosan tekintetembe mosolyog.
Csak bolyongok szüntelen,
egyetlen támaszom az édesanyám,
ki szerencsére velem van,
s ismeri félelmeimet.
Olyan jó mellé bújni,
ilyenkor félelmeim eltűnnek.
Érzem, szeretete átjárja megkeményedett szívemet.
Pedig neki is sokszor könnybe lábadnak szemei.
Teljes szívemből sajnálom drága édesanyámat,
ki nem érdemli meg a szenvedést.
Bennem meg csak gyűlnek az indulatok.
Perceken belül átváltozok üvöltő fenevaddá,
mert édesanyámért a tűzbe mennék,
csak velem maradjon örökre!



Megjegyzés: 2004. február 4.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Csomor Henriett
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 4
Kereső robot: 17
Összes: 60
Jelenlévők:
 · arttur
 · frank
 · Öreg
 · SzaGe


Page generated in 0.0534 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz