Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Talányok

, 33 olvasás, P.Palffy_Julianna , 8 hozzászólás

Ezek vagyunk

A Rue de Pressoir sarkán befordulva lehetett csak észre venni a kétszárnyas, megmondhatatlan színűre festett kaput. Viszonylag rendezett látványt nyújtott ahogy a házfalak, és a kerítések felváltva szegélyezték a járdát. Némelyik falon ott díszelgett egy-egy elvetélt graffiti, és az is látszott, már megpróbálták eltüntetni őket. Így még rondább volt.
Paulnak előre szóltak, csengő nincs, az ajtó csak kopogásra nyílik, és csakis a megadott időben. A hátizsák nem volt nehéz, ezért gyalog indult el a Rue Petit körforgalomba futó végétől, mint minden alkalommal.

Az ősz láthatóan eregette a karmait, a szél is egyre vadabbul rázta a fák ezernyi színben pompázó leveleit, majd megtréfálva a kalapot viselőket, lekapta azt a fejükről, hogy kacagva futhasson tovább másik áldozatot keresve.
Napos időben még mindig kellemes elfoglaltságnak számított a kávéházak nyitott teraszán elfogyasztani a délutáni kávét. Paul, a Crimée sarkán figyelt fel a nőre, aki a kávézó előtti járdára kitett asztalok egyikénél ült. Újságot olvasott, miközben kecses mozdulatokkal kevergette a csészéje alján maradt feketét. Nem illett a környezethez. Frizurája, festetlen arca, rendezett ruhája hatalmas kontrasztot alkotott a keresztbe tett lábain feszülő szakadt, itt-ott megvarrt nejlonharisnyával, és a kitaposott, a kosztümjéhez egyáltalán nem illő, viseltes cipővel. Az ellentét vonzotta a férfi tekintetét, és maga sem tudta miért, de látni akarta a nő szemét. A nő megérezte, felé fordította a fejét, és alig láthatóan, invitálón biccentett a fejével.

Már a második konyaknál tartottak, amikor szóba került Paul munkája. A csomag ötszáz eurót ért, illetve nem is a csomag, csak a szállítás. A lezárt, és pecséttel is ellátott zsákban számára ismeretlen volt a tartalom, csupán annyit közöltek vele, hogy hová kell vinnie. Nem először csinálta, mindig pontos volt, és soha nem kérdezett. Három év alatt megszedte magát annyira, hogy egy másik helyen, egy másik városban új életet kezdhessen. Számára, a mai szállítás volt az utolsó, amit nem közölt a megbízóival, csak simán el akart tűnni jó messze Párizstól. Ha nem is tudta mi van a hátizsákban, de abban biztos volt, hogy nem törvényes útja ez a „postai szolgáltatásnak”.
Amíg beszélgettek és iszogattak, Paul fejében egyre inkább erősödött az érzés, mi lenne, ha nem is szállítana ma, csak lelécelne minden szó nélkül. Pillanatok alatt kiderült, a nőnek pénzre van szüksége, ezért egyre inkább ott kattogott Paul fejében a megoldás. Az asszony elviszi a csomagot, megadja neki hogyan kell jel-kopognia, megkapja a szállításért járó pénzt, jól jár, míg ő szépen felszáll egy Bretagne-ba tartó vonatra. Mire elfogyott a harmadik rendelésre kikért ital, meg is beszélték a részleteket. Paulnak szerencséje volt, a nő vagy nem volt kíváncsi, vagy sokkal okosabb volt annál, hogy felesleges kérdéseket tegyen fel. A saját terveiről nem tett említést.

A rendőrök másnap hajnalban találták meg a két holttestet a Ménilmontant metróállomás jegyautomatája mellett. A nő úgy ült a széken, kezében a hátizsákkal, mintha csak a következő szerelvényre várt volna. Soha nem derült fény arra, hogy az asszony, és a hátizsákban talált újszülött teteme miként kapcsolható össze, mert sem a vérségi, sem a DNS vizsgálat nem igazolt köteléket köztük…



Megjegyzés: 2017
ppj

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 3
Kereső robot: 54
Összes: 79
Jelenlévők:
 · bbbbb
 · Szati
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0431 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz