Jéghideg lángok ölelik lelkem,
fégtelen haragom akár a viharos tenger,
mi tajtékos s zavaros. még is csendben várja az utolsó csepp esőt
mikor ha lehull s megtelik medre.
kiönt majd s magával ránt mindent a mélybe!
Egy csepp eső csak egyetlen egy,
és mit tornádónak hívtál, az a torkodig megy.
Felperzseltek lángjai mindent, úgy hiszed?
egy fagyott lélek egy kihűlt testben,
mire megy?
De eljő a hajnal, mikor a tornádó elindul,
eljő a hajnal, mikor a tenger is medréből kifordul,
és amint e kettő eggyé válik,
S midőn az mi porból lett az újra porrá tétetik,
s te ki, mit azzal tettél veled is az tétetik...
Vér a vérből, egy szó sem jut ki a csendből,
könny a könnyből, s nem látszól az esőtől,
veríték a verítékből, lángok falnak fel belülről,
Szív a Szívnek. egy dobszó mi lesz majd az utolsó,
elveszi okát létednek, csak hamuja marad lelked üres ketrecének...