Veled leszek, mikor beköszönt az alkony,
átölellek csendben és megemlékezem,
folyóm voltál nekem, bársony-drága partom,
ne szólj te sem semmit, csak legyél velem
Szívem érzi szíved, s lelked vívódását,
bekötözni sebed immár nem tudom,
szavam küldöm hozzád, mint egy régi bárkát,
kezeidre enyém forrón kulcsolom.
Veled leszek, mikor elfáradsz vigyázni,
s lelked kiábrándult, fáj, reménytelen,
csak szólj, üzenj, jelezz, legyen köztünk bármi,
s az utat hozzád ismét boldogan meglelem.
Jártak köztünk igen, nehéz könnyes évek,
megbocsátani is van, mit nem lehet,
szeretném idézni mégis azt a szépet,
mit együtt éltem meg, csakis Teveled!
Veled leszek mindig, ha lakván éheznél is,
s a megszegett kenyérnek falatja íztelen,
boros kancsóm legyen ajkadon a fétis,
csak kérlek Te is legyél akkor velem!
Hagyjuk számolatlan múltunk esztendőit,
vívni rút csatákon nem való nekünk,
fogadd zálogként ezt a szép kendőt itt,
emlékeztetőül, milyen volt delünk.
Veled leszek újra, ha szédít eszmélet,
s pihés cirmod szála szinte már megsimít,
páros ölelésben hő tüzedben égve
elveszítem fejem bódulva kicsit.
Szólj hát, Hölgyem, addig nem indulhatok:
szavad kulcsa nyitja bensőm börtönét,
meggyszín ajkadon ül megannyi titok,
csöndes vulkán feszít, s a mélye Érted ég!
Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18 
Összes: 30
Jelenlévők:
