lassan kopik lelkemből a pacsirta-dal
míg bigott szemhunyások között lavíroz
a sok szürke hajnal
másra gondol az agy
s te is mással
vagy piszlicsáré szerepekbe
fulladó
napokon át
motoz éhező vágyad
néha ezüstöt markol
máskor mocsokba
túr bele
ó
de erény-öved alatt kemény
az akarat
heve
nyitnád szád
ám türelemre int a remény
és kósza ölelést tarhál a szív
míg döntéseid ezernyi hív*
teteme
mint kóbor
puffadt lufik hada
mögötted száll